BUX
39421

Két évtizede nem volt ilyen az oroszoknál

Csaknem két évtizede a legnagyobbat zuhant a külföldre utazó orosz turisták száma.

Barabás T. János, 2016. március 11. péntek, 12:14

Az orosz turisztikai szövetség adatai szerint tavaly 31,3 százalékkal, 18 éve példátlan mértékkel zuhant a külföldre utazó orosz turisták száma. Eddig a legnagyobb visszaesést, 24,4 százalékot 1998-ban regisztrálták. Egy évvel korábban, 2014-ben is csökkent a kiutazások száma az előző évihez képest, de csak 4 százalékkal.

A szakértők a jelenséget elsősorban a rubel árfolyamának zuhanásával magyarázzák, ami mintegy 50 százalékkal drágította meg a külföldi utazásokat, valamint a nyugati szankciókra és a külföldi válságjelenségekre adott önsorsrontó orosz válasszal. Miután a nyugati árak és az oroszokkal szemben megnyilvánuló ellenszenv Európából szinte kiszorították az orosz turistákat, és Moszkva letiltotta a török és az egyiptomi légi járatokat, a Nyugat után addig legnépszerűbb célpontok is elvesztek.

Tavaly a legnagyobb veszteség Indonéziát érte, ahová példátlan módon 96,6 százalékkal kevesebb orosz turista érkezett, de Tunézia is 83 százalékot vesztett. Európában Görögország járt a legrosszabbul, ahova 48 százalékkal kevesebben utaztak, azt követte Bulgária, Spanyolország és Horvátország 40 százalék fölötti látogató-csökkenéssel - írta az Interfax.