Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A napilappal két bennfentes forrás osztott meg információkat az üzletről, melynek értéke elérheti az 5,2 milliárd dollárt. Az összeg nem végleges, a tárgyalások során változhat, de a bankszektorban dolgozó egyik forrás szerint biztosan jelentős lesz, mutatva a belföldi nigériai olajvállalatok erejét.

A nigériai olajvállalatok 2008 óta terjeszkednek aktívan belföldi piacukon, miután ehhez kormányzati támogatásban részesültek. A Shell, a Total és az Eni mellett már az amerikai Chevron és a ConocoPhillips is adott el korábban olajmezőket nigériai vállalatoknak.

A most eladásra kerülő mezőkben 30 százalékos részesedése van a Shellnek, 10 százalék a Totalnak és 5 százalék az Eninek. A fennmaradó 55 százalékos tulajdonrész a jelenlegi tulajdonosnál, a Nigériai Nemzeti Kőolajvállalatnál marad.

Mind a négy mezőre van már nigériai vevő, de két céggel még folynak a tárgyalások. A Shell megerősítette, hogy valóban tervezik egyes olajmezők értékesítését. A Total és az Eni nem kommentálta az FT értesüléseit.

A nyugati olajvállalatokat az országból való kivonulásra ösztönzi, hogy gyakoriak a lopások, a kitermelést akadályozó szabotázsakciók, illetve a jogi szabályozói környezetnek is régóta húzódik az átalakítása. Olajvállalati vezetők szerint a következő években további 10 milliárd dollárnyi eszközállományt értékesíthetnek nemzetközi olajcégek Nigériában.