Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A General Motors részvényeinek kereskedelme a tegnapi kereskedés kezdetén ugyan közel 4 százalékkal megugrott abban a reményben, hogy a United Auto Workers szakszervezet által kilátásba helyezett sztrájkkal elkerülhető, ám az autógyártó papírjai iránti érdeklődés pillanatok alatt eltűnt azt követően, hogy országszerte 73 ezer szakszervezeti dolgozó elhagyta a szalagot. A GM részvényei végül pirosban zárták a hétfői napot. A tegnapi volt az első országszerte életbe lépett szakszervezeti megmozdulás 1970 óta, és közel egy évtized telt el azóta is, hogy a GM 9200 dolgozója utoljára beszüntette a munkát. A szakértők szerint az UWA presztízsének ugyan jót tesz a mostani sztrájk, ám a vállalatnak megegyezésre kell törekednie, hiszen a gyors megállapodás is legalább 335 millió dollárjába kerülhet majd a GM-nek. A tárgyalások kritikusak az amerikai autógyártó számára, mivel jórészt ezen múlik, hogy a bérek oldaláról mennyit tud javítani versenyképességén. A GM-nek mindenáron közelítenie kell bérköltségeit a Toyota és a Honda amerikai gyáraiban dolgozó, szakszervezeten kívüli munkavállalók bérszintjéhez.