Látványos lépések jönnek Aldinál

Az Aldi Nord német részvényesei végre elfogadták az üzlethálózat felújítására készített tervet, ősztől hetente 30 boltot is felújíthatnak, ami átalakítással is jár. Minderre 5,2 milliárd eurót költenek - írta német lapok alapján a Privátbankár.hu.
Domokos László, 2017. július 29. szombat, 17:40

Eszerint az Aldi hálózatának egységei spártaian egyszerű berendezésükről ismertek, de ez most megváltozik. két független (Süd és Nord) vállalatból álló csoport tagja, az Aldi Nord a Der Spiegel megfogalmazása szerint "világszerte" 5,2 milliárd eurót költ szupermarketjei felújítására. Ez csak Németországban 2300 egységet jelent.

A lépést már tavaly végén megszellőztették. Ám eddig nem volt egyértelmű a terv sorsa. Az Aldi Nordot ugyanis három családi jellegű alapítvány tulajdonolja, bizonyos stratégiai döntésekhez mindegyik beleegyezése szükséges. Az egyik mindez idáig ellenállt a korábbi spártai hagyományokkal szakító reformnak. Most a német sajtó szerint végre meglett mindhárom beleegyezés - írta a portál.

Az átalakítás mintájául már létezik egy modellüzlet, a Handelsblatt szerint a tervet ANiKo névre keresztelték a cégen belül. Thorsten Kinzel üzletvezető szerint ütemesen haladva hetente 30 üzletet alakítanak majd át, és Németországon kívül nyolc külföldi piacukra is vonatkozik a terv (Spanyolország, Portugália, Dánia, Franciaország, Lengyelország, a Beleux-államok).

Aldi Nord egyebek közt Németország északi részén, Franciaországban, az Ibériai-félszigeten és Lengyelországban üzemeltet, körülbelül 4800 Aldi diszkontot. Emellett már az USA-ban is jelen van: mintegy 460 felső kategóriás boltot működtet Trader Joe's stores márkanéven.

A magyarországi érdekeltség az Aldi Südhöz tartozik, ahol már korábban elfogadták a felújítási tervet, és megkezdődött az átalakítás.

HOZZÁSZÓLÁSOK