Arnoud Marsollier, az Európai Nukleáris Kutatási szervezet (CERN) szóvivője pénteken közölte, hogy a világ legnagyobb részecskegyorsítójának működését fel kellett függeszteni, mert egy menyét szállta meg azt a transzformátort, amely a berendezés áramellátást segíti. Az állat áramszünetet okozott csütörtök éjszaka.

Az illetékesek közölték, hogy az áramkimaradás egyike annak a néhány kisebb működési hibának, amelyek miatt néhány nappal el kell halasztani a nagy hadronütköztető újraindítását. Marsollier elmondta, hogy az állat elpusztult.

A világ legnagyobb kísérleti berendezése Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométeres, 3 méter átmérőjű alagútban üzemel, ahol a csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó részecskenyalábokat ütköztetnek.

A 2015 áprilisában újraindított LHC két évig átfogó modernizáláson esett át, jelentősen megnövelték a teljesítményét. A tudósok ettől többek közt azt remélik, hogy az ütközések nyomán bizonyítékot találnak a sötét anyag létezésére és információkat szereznek annak összetételéről.

A fenti MTI/EPA-képen a nagy hadronütköztető egyik szupravezető mágnese látható.