Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Súlyosbította a helyzetet, hogy Németország 16 tartományából 11-ben hétfőn kezdődik az egyhetes iskolai szünet, így sokan utaztak volna már a hét végén is a legkülönbözőbb helyekre. Nemcsak a távolsági, hanem a helyiérdekű vasúti közlekedésben is komoly fennakadások voltak. Berlinben és több más nagyvárosban is zsúfolásig megteltek a peronok.

A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőit képviselő szakszervezet (GDL) szombat hajnali két órától hétfő hajnal négy óráig hirdetett munkabeszüntetést az utasszállító vonatoknál. A tehervonatok mozdonyvezetői 11 órával korábban, már pénteken elindították a sztrájkot.

A mozdonyvezetők szeptemberben már több alkalommal sztrájkoltak, hogy nyomatékosítsák követeléseiket. Érdekképviseletük egyebek között 5 százalékos béremelést követel a munkaadótól, és szorgalmazza a heti munkaidő csökkentését két órával. Emellett a bérmegállapodás hatályát ki akarják terjeszteni a vonatokat kísérő mintegy 17 ezer őrre, valamint a szakszervezethez tartozó egyéb vasutasokra is.

A mozdonyvezetők szerda délután 14 órától csütörtök hajnali 4 óráig tartottak munkabeszüntetést, a múlt héten kedden is kilencórás sztrájkot szerveztek, valamint szeptember elején két alkalommal tartottak háromórás figyelmeztető sztrájkot.

A vasúttársaság közlése szerint a távolsági vonatoknak csak az egyharmada indult el szombaton, és ideiglenes menetrendet vezettek be, hogy csökkentsék a zavarokat. A Deutsche Bahn sajnálatát fejezte ki az utasoknak a késések miatt, de a szakszervezetet hibáztatta a történtekért.

Ulrich Weber, a vasút humánpolitikai vezetője felelőtlennek és az esztelenséggel határosnak minősítette, hogy ilyen rövid értesítési idő mellett ilyen nagy sztrájkot tartsanak. Hozzátette, hogy a munkabeszüntetés naponta legalább egymillió eurós kárt okoz a cégnek.

A GDL pénteken jelentette be, hogy másnap hajnaltól országos szinten 50 órás munkabeszüntetést tart a 200 ezer mozdonyvezető.