Az Apollo Tyres részvényei 1,34 százalékkal ugrottak meg a nyitást követően a bombayi tőzsdén (BSE), miután a cég szerdán az ottani zárás után hivatalosan is bejelentette, hogy új gumigyártó üzemet épít Magyarországon - tudósított a business-standard hírportál. A 204 rúpiás árfolyam ezt követően gyorsan átlépte a 206 rúpiás határt is, majd kissé visszacsúszott.

A BSE vezető indexe, a Sensex eközben több mint öt ponttal - százalékban alig érezhetően - lemorzsolódott. Az Apollo papírjai 217,70 rúpiás árral idén szeptember 7-én érték el csúcsukat, miután nagyjából egy évvel ezelőtt, 2013. október 1-jén 61 rúpiával 52 hetes mélyponton jártak. A részvény az elmúlt egy hónapban közel 24 százalékkal drágult, amivel alaposan rávert az alig két százalékkal erősödő Sensexre. Az elmúlt egy negyedévben viszont fordított volt a helyzet: az Apollo-részvény kevesebb mint egy százalékkal ment fel, miközben a Sensex 4,35 százalékkal hízott.

Az Apollo Tyres már szerdán is jó napot zárt, közel háromszázalékos pluszt szedett össze, miután bejelentette, hogy átszervezi dél-afrikai leányvállalatát. Külső szakértőt bíztak meg a teljes átvilágítással és átalakítással. Az indiai gumicég 2006-ban vette meg a Dunlop Tires International ottani érdekeltségét abban a reményben, hogy onnan láthatja el gumiabroncsokkal a bővülő Afrikai piacot. A leányvállat azonban túlságosan drágán termel, ezért versenyképtelennek bizonyult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!