Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pénzügyi elemzők és a szabályzó hatóságoknál dolgozó szakértők elkövetnek egy nagy hibát. Amikor nagy bankválságokat elemzik, mindig abból indulnak ki, hogy a történelem ismételni fogja önmagát, azaz a következő krízis is úgy fog lezajlani, mint az előző. Olyan intézkedéseket javasolnak, illetve hoznak, amelyek az előző összeomlás megismétlődését hivatottak megelőzni. Ezzel azonban megágyaznak egy olyan újabb válságnak, amely eltér az előzőtől - írja Peter Atwater pénzügyi elemző, aki több amerikai nagybanknál is dolgozott.

Minden előző összeomlás legrosszabb hitelei, amelyek jórészt felelősek voltak a válságért, mindig a legjobb kondícióban vannak a következő krízis előtt, mert a bankok a kilábalás és a fellendülés idején megerősítik gyengének bizonyult pilléreiket. Atwater a tőketartalékokat hozza példának: ezekre korábban soha nem látott figyelmet fordítottak a pénzintézetek az elmúlt öt évben, mert hiányukat a 2008-2009-es pénzügyi összeomlás legfőbb okának tekintik - derül ki a MarketWatchon megjelent cikkből.

Máshol vannak a kockázatok

Csacskaság lenne feltételezni, hogy a következő bankkrízis a tőke körtényékén mutatná meg undorító arcát. A következő összeomlás - akármikor is következik be - olyan banki tevékenység gyengeségét használja majd ki, amely az előzőben jól teljesített. A lakossági, autó-, diák- és privátbanki hitelek nyújtásának feltételeit - mivel ezek dőltek be hat évvel ezelőtt - megszigorították. Ezért ma nem ezek jelentik a pénzügyi rendszer gyenge pontját.

A hitelek terén nem a bankok, hanem az úgynevezett árnyék-bankrendszer intézményei és az állam hordozzák a kockázatokat. Az előbbiek közé tartoznak a vagyonkezelők, a hedge fundok - ezek a reálgazdaság vállalatainak legnagyobb hitelezői, és kölcsöneiket jóval kedvezőbb feltételekkel adják, mint a bankok. Az szövetségi kormány a diákhitelekkel sorakozik fel a kedvező hiteleket nyújtó, s ezzel a pénzügyi rendszer kockázatosságát növelő intézményekhez.

Itt lakik az ördög

Atwater ugyanakkor nem a hitelek oldalán látja a legnagyobb rizikót, hanem a források, azon belül a klasszikus betétek frontján. A Fed monetáris enyhítésére, az olcsó forrásra alapozva az amerikai pénzintézetek lényegében felszámolták lekötött betéteiket. Nem kényszerülnek arra, hogy kedvező kamattal csábítsák magukhoz a betéteseket, így azok pénze jórészt alacsony kamatozású folyószámlákon pihen. Ezzel olcsó forrást biztosít a pénzintézeteknek, kitágítja kamatrésüket.

Az elemzőknek és a felügyelő hatóságoknak semmi kifogásuk ez ellen, így végül nem csupán a menedzserekét, hanem az ő figyelmüket is elkerüli az az "apróság", hogy a bankszektor gyakorlatilag forró pénzből finanszírozza magát. Mivel nincsenek lekötve, a betétek 90 százalékát egyik napról a másikra kivonhatják a bankokból tulajdonosaik. Olyan kicsi kamatot kapnak, hogy egyikük sem gondolná meg kétszer, hogy a válság első jelére lépjen.

A betétesek ma úgy érzik, hogy a bankszektor őket bünteti saját korábbi hibáiért. Ők kapnak hosszú ideje komolytalan hozamot a pénzükért. Eszükbe sem jutna kitartani pénzintézetük mellett, amely épp látra szóló kamattal szúrja ki a szemüket.

Sötét forgatókönyv

Atwater összességében úgy érzi, igencsak ingatag helyzetben érheti a pénzügyi szektort, amikor a Fed visszavonja monetáris enyhítését és elkezdi emelni a hitelköltségeket. A pénzintézetek vezetői persze úgy vélik, hogy kockázatelemzéseikben számoltak a betétkamatok emelésének kényszerével. A szakértő azonban attól tart, hogy nem vettek figyelembe egy kellemetlen forgatókönyvet. Azt, amelyben a forrásköltségek nőnek, mivel a betétesek kikényszerítik ezt, ám ezzel egyidejűleg a hosszabb futamidejű államkötvények kamata esik, mivel a gazdaság lassul. Ebben a helyzetben könnyen összepréselődhetnek a nettó kamatrések.

Elvileg ellene szól a gyors betétkivonásból fakadó katasztrófa veszélyének, hogy a bankok hitel-betét rátája alacsony, így a kieső forrást más befektetéseik eladásával vagy fedezetként való felhasználásukkal pótolni tudják. Gyakorlatilag azonban az utóbbiakhoz élénk hitelkínálatra lenne szükség, ám amikor a gazdaság lassul, a hitelpiac kiszárad. Ezt csak erősíti, hogy a befektetési bankok mozgatható tartaléka már most is kicsi és a bankszektor konszolidációja, illetve a szabályozási környezet szigorodása idején amúgy is nehezebben nyúlnak a zsebükbe a bankok.

A mai pénzbőség mellett persze senki sem gondol az említett sötét forgatókönyvre. Mivel a tőketartalékok magasabbak, mint 2007-ben, a bankok fizetőképessége nem kerülhet veszélybe - gondolják sokan. Csakhogy figyelmen kívül hagyják, hogy tőketartalék funkciója a hitelveszteség és kötvények drágulásának finanszírozása. Nem számolnak a betétek megújításának elmaradásából fakadó kockázattal, azzal a veszéllyel, hogy a betétek 90 százaléka azonnal mozdítható. Pedig egy tömeges betétkivonás, ha kedvezőtlen gazdasági folyamatokkal társul, vészes következményekkel járhat.