Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezt jelenti, hogy a cég nem szüntetheti meg vidéki fiókjait, ahogy az a korábbi elképzelésekben szerepelt.

A rendeletet előkészítő Cseh Telekommunikációs Hivatal (CTÚ) azt javasolta, hogy a postafiókok minimális száma 2100 legyen, valamint hogy a postát alakítsák át nyílt részvénytársasággá. A kormányhivatal adatai szerint a Cseh Postának jelenleg 3159 postafiókja van, 143 fiókot pedig partneri szerződés alapján üzemeltet.

Csehországban évek óta folyik a vita a hálózat szűkítéséről, illetve átalakításáról, eddig minden eredmény nélkül. A települések ugyanis ellenzik, hogy a posta bezárja a vidéki fiókokat. A vita középpontjában az áll, hogyan lehetne átalakítani és más módon működtetni a veszteséges postafiókokat.

A Bohuslav Sobotka vezette kormány tavaly novemberben jelezte, hogy leállítja a posta részvénytársasággá átalakítását, és a postai szolgáltatások stabilizálására összpontosít. A miniszterelnök szerint a posta stabilizációját a postai törvény módosítása is elősegíti, és így a jövőben több pénzhez jut az intézmény.

Milan Chovanec belügyminiszter korábban azt közölte, hogy a jelenlegi postai hálózat fenntartása évente mintegy 2,4 milliárd koronába kerül.

Tavaly mintegy húsz százalékkal, 241 millió koronára csökkent a Ceská Posta adózatlan nyeresége. A cég, amely 31 742 alkalmazottal az ország egyik legnagyobb munkaadója, ugyanakkor ennél is alacsonyabb, mintegy 200 millió korona körüli nyereségre számított.

Csehországban a postai szolgáltatások 2013 óta teljes körben liberalizáltak. A versenytársak a liberalizáció első évében a levélküldemények két százalékát és a csomagküldés négy százalékát hódították el az állami cégtől - közölte korábban a Cseh Telekommunikációs Hivatal. A tavalyi hivatalos eredmények még nem ismeretesek.