Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kivonulást hivatalosan még nem jelentették be Romániában, de Victor Ponta miniszterelnök már a múlt év végén közölte, hogy a Chevron nem talált palagázt romániai próbafúrásai alkalmával. A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése közepette az amerikai cég a közelmúltban felhagyott a lengyelországi és ukrajnai palagáz-üzlettel is - jegyezte meg a román lap.

A számára kedvezőtlen piaci változások mellett a Chevron erős ellenállásba is ütközött Romániában környezetvédő és településeiket féltő helyi lakosok részéről. Az amerikai cégnek több ízben le kellett állítania a próbafúrásokat a kelet-romániai Pungesti községben, ahol palagáz-ellenes tüntetők csaptak össze a karhatalommal. 2013. decemberében különleges közbiztonsági övezetté nyilvánították a térséget, ahol a csendőrök szükségállapothoz hasonló fokozott ellenőrzést vezettek be.

A palagáz-kitermelés ellenzői veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, vagyis azt, hogy homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtoljanak nagy nyomáson a kőzetbe, annak megrepesztése, illetve az ott lévő gáz kiszabadítása érdekében.

Korábban egyes román lapok arról cikkeztek, hogy Moszkva érdekeit sértené, ha Romániában elindulna a palagáz kitermelése, mert ezzel csökkenne a térség és az egész Európai Unió energetikai kiszolgáltatottsága. Az Evenimentul Zilei című jobboldali lap 2013-ban azt állította, hogy "nem a moldvai kisvárosokban és falvakban hirtelen megélénkült polgári öntudat", hanem Oroszország áll a palagáz elleni romániai tüntetések hátterében.

Victor Ponta román miniszterelnök tavaly bírálta a tüntetőket. Szerinte hasznos lenne tudni, mennyi palagázzal rendelkezik Románia, majd utána kellene dönteni, hogy kitermelik-e.