Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Volkswagen elkötelezte magát egy új olcsó autó létrehozása mellett. A jármű teljesen új márkanév alatt kerül piacra - mondta el a Reutersnek Hans Demant, a VW egyik vezetője a kínai autóbemutatón, Pekingben. A tervek szerint az új márka autóit nagyjából 7000 dollárért (1,54 millió forint) árulnák. A koncepció és a tervezés folyik, az autó összes alkatrészét Kínában akarják gyártani vagy beszerezni.

Lapértesülések szerint a VW-nek gondjai akadtak a költségek alacsonyan tartásával, mivel a kiadások lefaragását nehezen tudják összeegyeztetni a vállalat belső minőségi követelményeivel. Ennek ellenére a fapados autók 2016-ban megjelenhetnek a piacon, mindenekelőtt Kínában, majd máshol is, ha az ottani bemutatkozás sikeres lesz.

Mégsem a Skoda

A MarketWatch emlékeztet arra, hogy a Volkswagen régóta beszél az olcsó autómárka koncepciójáról. Kezdetben a Spanyolországban készülő Seat kapta meg ezt a besorolást az európai piacon, majd a Skoda lépett a helyére, amelyet kivittek a kínai piacra is, azzal az indoklással, hogy lám, ez a VW globális fapados márkája.

A Skoda ugyan még most is viseli ezt a címet, pedig időközben feljebb került az autómárkák táplálkozási láncában. A cseh autók nemcsak úgy néznek ki, mint VW emblémás társaik, nemcsak versenyeznek azokkal, hanem gyakran el is páholják az anyacég járgányait a fogyasztók megelégedettségét mérő szavazásokon.

Autóvetkőztetés

Az önálló márka kialakítása mellett szólt minden bizonnyal a Renault óriási sikere a Daciával vagy a Nissan döntése amellett, hogy újraindítja a Datsun márkát. Emellett azt is figyelembe vehették, hogy a VW a gyenge fizetőképességű piacokon rendre abban a cseppet sem irigylésre méltó helyzetben találja magát, hogy az olcsó autót kereső vevőknek vagy sok generációval ezelőtti, ódivatú típusait kell kínálnia, vagy jelenlegi modelljeinek szabályosan kiherélt változatát.

Utóbbiak ráadásul a jelentős vetkőztetés ellenére túl drágák ahhoz, hogy komoly versenyre kényszerítsék számos versenytársukat. Az autógyártó egyelőre nem döntötte el, mi legyen a fapados márka neve. Felmerülhet a kérdés, hogy visszahozzák-e a német autótörténelemből ismert klasszikusokat, az NSU-t vagy akár a DKW-t. (Mindkettő a hatvanas években került a VW kezébe.) Ezeknek márkának van némi világszintű ismertsége, ami persze nem biztos, hogy illik ahhoz az imázshoz, amely szerint az új autónak a die kleine wunder szerepét kellene eljátszania a kínai autópiacon.