A 2010-ben elfogadott, de igencsak akadozva végrehajtott orosz nagyprivatizációs program folytatásaként a korábbi halasztások után most mégis úgy döntöttek, hogy eladják a Rosznyefty részvényeinek állami tulajdonban levő 19,5 százalékát. Alekszej Uljukajev gazdasági miniszter szerint lehetséges, hogy erre két részletben kerül sor. Az értékesítés után 50 százalék plusz egy részvény maradna állami tulajdonban - írta a RIA Novosztyi.

A miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a nyugati szankciók befolyásolhatják a privatizációs terveket - a többségi állami tulajdonban levő Rosznyefty az egyik cég, amelyet az amerikaiak szankciókkal sújtottak. Uljukajev akkor még azt mondta, hogy csak akkor adják el a pakettet, ha a vállalat részvényeinek árfolyama legalább olyan magas lesz, mint azok 2006-os elsődleges kibocsátásakor. Ez akkor 7,55 dollár volt, a mostani árfolyamuk 6,20 dollár. A jövő évi orosz szövetségi költségvetés 11,5 milliárd dolláros bevétellel kalkulál a Rosznyefty-pakett eladásából.