Több információt egyelőre nem is közölt a Reuters, amely két OPEC-forrásra hivatkozva közölte a megállapodás hírét. Mindenesetre a döntés meglepő, hiszen előzetesen nem lehetett arra számítani, hogy bármilyen formális döntés születik Algírban, ahol a tagállamok találkozója zajlik. Az olaj ára éppen emiatt a pesszimizmus miatt esett is tegnap, ma azonban látványos korrekció következett.

A olaj azonnali WTI jegyzésára a délutáni 45 dollár alatti szintről nagyot ugrott, és már 47 dollár felett jár.

Hogy a megállapodás mennyire konkrét, egyelőre nem világos. Úgy tűnik, a "nagy számban" úgy született megállapodás, hogy az országok szintjére lebontott korlátozások még nem véglegesek. Ezeket novemberben rögzíthetik - már amennyiben addig mindenki tartja magát a mostani elhatározáshoz. Az egyik OPEC-forrás mindenesetre azt mondta a Reutersnek, hogy amennyiben sikerül a kívánt szintre csökkenteni a termelést, az együttműködést megpróbálják kiterjeszteni a nem OPEC-tag olajtermelő országokra is.

A hírnek örülnek a piacok, mert ez az első olyan alkalom, amikor komoly esély mutatkozik arra, hogy a több éve túlkínálatos piac zavarait korlátozó lépésekkel enyhítsék.