Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A várakozásokat felülmúló profittal zárhatja a Samsung a július-szeptemberi negyedévet - jelentette be a vállalat. Az üzemi eredmény 10,1 ezer milliárd von (9,4 milliárd dollár) lehet, ami negyedével haladja meg az egy évvel korábbit. A BBC-nek nyilatkozó elemzők szerényebb javulást vártak. Fenomenális munkát végez a cég azzal, hogy tartja a gyors növekedési ütemet - lelkendezett a prognózist kommentálva Andrew Milroy, a Frost & Sullivan tanácsadó cég elemzője.

A szakma arra számított, hogy az olcsó okos mobilokat kínáló versenytársak - főként a semmiből előkerülő kínai cégek - megjelenése visszafogja a dél-koreai vállalat szárnyalását, de nem így történt. A világ legnagyobb mobiltelefon- és tévégyártója képes volt egyszerre felvenni a versenyt ezekkel és közben tartani a frontot az Apple-lel szemben a piac high-tech szegmensében.

Csúcstechnika

Az iPhone-nal versenyző Galasy S4 bemutatójával párhuzamosan a keresletkorlátos piacokon, elsősorban Kínában olcsó készülékekkel jelent meg a Samsung. A koreaiak tisztában vannak azzal, hogy a feltörekvő piacokon elérhető növekedés kulcsfontosságú a további sikerük szempontjából - mondja Milroy.

A Samsung a múlt hóban bejelentette, hogy görbe képernyős telefonok piacra dobását tervezi. A készülékek prototípusát már januárban bemutatták a nagyközönségnek, ám az egyelőre kérdéses, hogyan hogyan lehetne ezeket olcsón gyártani. A cég megelőzve minden versenytársát nemrégiben piacra dobta karóraként hordható mobilját.