Meglepő ok miatt másfél órát állt egy Railjet a magyar-osztrák határon

Mintegy másfél órát állt egy Railjet csütörtökön a magyar-osztrák határon Hegyeshalomnál, a Bécsbe tartó vonat addig nem indulhatott tovább, amíg a helyjeggyel nem rendelkező utasokat le nem szálltak róla - közölte a MÁV-Start Zrt. szóvivője.
Inforádió, 2014. október 23. csütörtök, 16:39

Szabó Anett elmondta, hogy a leszállított utasok egy régiós szerelvénnyel utazhattak tovább Bruck an der Leithába, ahol egy másik szerelvényre át kell szállniuk, hogy eljuthassanak Bécsbe.

Közölte: az elővételes jegyvásárlások adatai szerint a szerelvényre már egy hete 80-90 százalékos volt a foglalás, ezért jelezték az osztrák vasúttársaságnak, hogy több kocsival kellene indítani a szerelvényt.

A szóvivő hozzátette: az osztrák vasúttársaság vonata zárt szerelvény, ezt azt jelenti, hogy csak ők tudnak gondoskodni annak bővítéséről. Az osztrák vasúttársaság azonban azt jelezte, hogy nincs erre szabad kapacitása. A magyar társaságnak sem volt szabad szerelvénye, így nem tudtak mentesítő vonatot indítani - mondta Szabó Anett.

Kifejtette: a probléma oka az, hogy nemzetközi járaton a menetjegyen felül nem kötelező a helyjegy megvásárlása. Ha valaki nemzetközi vonalon szeretne utazni, eldöntheti, kifizet-e 3 eurót a menetjegyen felül azért, hogy biztosan legyen számozott ülőhelye vagy megkockáztatja, hogy állva utazik. Ezzel a lehetőséggel élnek is az utasok - jegyezte meg.

Szabó Anett közölte: az érintett szerelvényen már nem volt szabad ülőhely és az osztrák vasúttársaság eldönthette, hogy így továbbengedi a vonatot vagy nem. Azok voltak jogosultak továbbutazni, akiknek volt helyjegyük.

A szóvivő kiemelte, hogy a menetjegy nem vonatra szól, hanem viszonylatra, a helyjeggyel viszont konkrét vonaton lehet csak utazni - jegyezte meg.

Szabó Anett hangsúlyozta: Hegyeshalomnál a teljes felelősségi kört a magyar vasúttársaság átadja az osztráknak, így a magyar vasúttársaságnak nincs hatásköre és jogosultsága semmire a határon túl.

Az Index információi szerint a vonaton, amely 9 órakor indult el Budapestről, akkora volt a tömeg, hogy a kelenföldi állomáson alig lehetett felszállni, a folyosókon sem volt már hely. A határon az osztrák vasutasok mintegy kétszáz embert szállítottak le a szerelvényről.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ZalanIvan, 2014.10.24 16:33

"... jó hír..." Ázsiában.
Európában megalázó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

andras_h, 2014.10.24 08:44

Még szerencse hogy csak félázsiaiak irányítanak, ha teljesen ázsiaiak lennének, akkor a vonat tetején is emberek lógnának.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.10.24 08:15

Néhány éve volt egy rajzfilm, ahol az utasok egy része a repcsi szárnyán utazott! =))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.10.23 21:47

@gadam0114: bocs de nem IC volt, bár azt nem lehet kicsukni, hogy azzal is megcsinálják!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gadam0114, 2014.10.23 21:37

Gratualok Mav... nem adnak ki itt t?bb jegyet ha elfogyott!!!MAV talalmany hogy IC allo helyjegy... es ittvugybirjak hogy az ?BB a hibas... plusz azt sem ertem miert a helyjegy nelkūlieket szalitottak le ? Gondolom a vonat Mūnchenbe ment, aki mūnchenbe ment leszalitottak mert nincs hely jegye ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html