Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár szerint a magyar delegációnak sikerült megvédenie a fuvarozói szektor érdekeit.

Az éjszakába nyúló tárgyalások végén a résztvevők minősített többséggel úgynevezett általános megközelítést fogadtak el a kiküldetési irányelvről, amelynek alapján a tagállami kormányokat tömörítő EU-tanács megkezdheti az egyeztetést az Európai Parlamenttel.

Az Európai Bizottság tavaly márciusban terjesztette be módosítási javaslatát, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. A bírálók szerint ez számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene.

A most elfogadott kompromisszum értelmében a fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. A bizottság eredeti javaslata 24 hónapról szólt, de sajtóhírek szerint Franciaország keményen lobbizott ennek csökkentéséért. (A Macron-tervről egyeztetnek Budapesten - mikor jön hazánkba a francia elnök?)

Az egyezség egyik legfontosabb pontja, hogy ezen módosítás előírásai nem fogják érinteni a fuvarozói szektort, arra vonatkozóan külön szabályokat hoznak majd.

A miniszterek arról is megállapodtak, hogy az egyezség létrejötte után a tagországoknak három évük lesz rá, hogy átültessék nemzeti jogrendjükbe az új szabályokat, majd onnantól kezdve egy év múlva fognak hatályba lépni ezek az előírások.

Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár elmondta: a visegrádi országokat képviselő magyar kormány érvelése szerint a fuvarozók nem kiküldött, hanem mobil munkavállalók, így rájuk logikusan más szabályoknak kell vonatkozniuk. Ezt valamennyi tagállam elfogadta, így a fuvarozók továbbra is változatlan feltételekkel folytathatják tevékenységüket.

A kép forrása: Shutterstock