Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 20 milliárd forint összértékű, technológia-váltást megvalósító beruházás révén 70 új munkahely jön lére. Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a bejelentésen elmondta: a vállalat magyarországi jelenléte óta közel 80 milliárd forintot fektetett be, ennek több mint felét teszik ki a Bükön végrehajtott beruházások. A fejlesztéssel a gyár teljes foglalkoztatotti létszáma így megközelíti az 1000 főt: ezzel a büki üzem a Nestlé cégcsoport legnagyobb és legjelentősebb európai állateledel gyártó központjává válik.

A beruházással közvetlenül hetven új munkahely jön létre, így a foglalkoztatottak teljes létszáma megközelíti az ezret. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a fejlesztést bejelentésén kifejtette, a magyar és a svájci kormány is kiemelten fontosnak tekinti a gazdasági kapcsolatok erősítését. Svájc az elmúlt időben a tíz legnagyobb magyarországi befektető ország közé került, mára már közel 300 svájci vállalat működik hazánkban, amelyek 40 000 embernek adnak munkát. A két ország közötti külkereskedelmi forgalom pedig az elmúlt évben több mint 10 százalékkal emelkedett.