Közel 35 milliárd rubeles (1 milliárd dollár) állami hitelgaranciával segíti a KamAZ-t, az ország legnagyobb teherautógyárát az orosz kormány, miután az autópiac visszaesése miatt veszély fenyegeti annak modernizációs programját. Ez az első eset, hogy ekkora támogatást kap autógyártó. A garanciavállalás a fedezete annak a menetrendnek, amelynek keretében a gyár a következő három évben kilenc, 15 éves lejáratú kötvényt bocsát ki.

A KamAZ 1,9 milliárd dolláros beruházási programját 2013-ban indították és befejezését 2020-ra tervezik. Az összegből maga a gyár saját erőből csak 750 millió dollárt szán erre. A fejlesztés magába foglalja új gyárak építését, a hatékonyság növelését, korszerűsítést és új teherautó típusok gyártásának megkezdését. A KamAZ tavaly 43 800 járművet adott el, idén az exporttal együtt 60 ezer darab értékesítését tervezi.

Mint a Russia Beyond The Headlines írta, a projekt stratégiai fontosságú az orosz ipar számára, és jól illik a jelenlegi fejlesztési elképzelésekbe. Az ország vezetése az autópiac elhúzódó válsága miatt különböző lehetőségeket vesz fontolóra az egész ágazat támogatására, például a roncsautó program újraindítását, illetve a kereskedelmi járművek szolgálati idejének lerövidítését - ami kikényszerítené új teherszállító autók beszerzését.