Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A The Sunday Telegraph brit lap úgy tudja, hogy a cég hivatalosan a jövő héten ismerteti a tervet, amelynek keretében elsősorban elektronikához és számítástechnikához értő szakembereket akar toborozni. Azért van szüksége különösen ezekre a szakmákra, mert a Jaguar Land Rover meg akarja építeni első elektromos autóját Nagy-Britanniában.

A vasárnapi brit lap úgy tudja, hogy az indiai Tata vállalatcsoporthoz tartozó Jaguar Land Rover elsősorban külföldön keres majd szakembereket, amelyekből hiány van Nagy-Britanniában.

A Jaguar Land Rover tavaly rekordszintű, 583 ezer 312 gépkocsit adott el, ami 20 százalékos növekedés 2015-höz képest. Az összes eladott autó egynegyede a cég legnagyobb piacán, Európában talált gazdára. A legjobban a Jaguar-modellek teljesítettek, ezekből 77 százalékkal több fogyott 2015-höz képest.

A Jaguar Land Rover 2020-ra már egymillió autó eladását tervezi.

A Jaguar Land Rover 2008-ban került indiai kézbe, azóta a Tata jelentős beruházásokat hajtott végre a társaságnál. Brazil és kínai gyárak alapítása után két év múlva Szlovákiában tervezi megnyitni legújabb gyárát a Jaguar Land Rover.