BUX
39279

Nagy bajokat okozhat az Opel

Az Opel veszteségén elcsúszhat a GM részvénykibocsátása.

NAPI, 2010. augusztus 16. hétfő, 08:52

A General Motors Corp. (GM) új vezérigazgatójának, Dan Akersonnak mindenekelőtt arról kell meggyőznie a befektetőket, hogy képesek lesznek nyereségessé tenni az autógyártó európai divízióját, az Opelt - vélik a Bloombergnek nyilatkozó elemzők. Enélkül könnyen vakvágányra futhat a társaság részvénykibocsátása, hiszen van éppen elég más lehetőség a befektetők előtt, ahova vihetik a pénzüket.

A Opel az első félévben 637 millió dollár kamat- és adófizetés előtti veszteséget könyvelt el. A felfrissített alsó középkategóriás Astra nem tudta megállítani a típus visszaszorulását versenytársaival szemben, pedig mind a VW Golfnál, mint a Fiat Bravónál alacsonyabb a kezdőára.

Szakértők jó jelnek tekintik, hogy az Opel az első negyedévi 500 milliós veszteség után a másodikban már csak 200 milliós lyukat ütött a GM büdzséjén. A gyenge eredményhez hozzájárult, hogy kivették a GM Europe irányítása alól a GM orosz és az üzbég tevékenységét, amelyeket a nemzetközi divízió kapott meg. Ez 29 millió dollárt vitt el az első féléves üzemi eredményből.

Az január-júniusi teljesítmény ugyanakkor tartalmaz 123 millió pluszt a svéd Saab Automobile AB értékesítéséből a Spyker Cars NV-nek. Az Opel fejlesztette ki az Astra, a Chevrolet Cruze és a konnektorból tölthető villanymotoros Volt közös alvázát. A német mérnökök emellett részt vesznek a Cadillac kisebb modelljeinek fejlesztésében. Mindez arra utal, hogy a GM-nek szüksége van az Opelnél felhalmozott szakértelemre.