Nagy dologra készül Törökország

Autógyártó konzorciumot hozott létre Törökország a saját autógyártás megkezdése érdekében - jelentette be a török állami Anadolu hírügynökség.
Domokos László, 2017. november 2. csütörtök, 19:58

Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök az Anadolu Gorup, a BMC, a Kiraca Holding, a Turkcell és a Zorlu Holding vállalatok részvételével létesített konzorcium alapító ünnepségét bejelentette, hogy 2019-re fog elkészülni az első saját török gyártmányú személygépkocsi, kereskedelmi értékesítése pedig 2021-ben kezdődhet meg - írta az MTI.

Törökország már tett kísérletet saját autótípus kifejlesztésére és gyártására. Az 1961-ben elkészült Devrim (Forradalom) nevű autó azonban nem bizonyult sikeresnek, a projektet néhány prototípus legyártása után leállították. Hasonló sorsra jutottak a nyolcvanas és a kilencvenes években az Anadol és az Otosan modellek is.

Az ország jelentős autóiparral rendelkezik, az országban számos nagy autógyár működtet összeszerelő üzemeket elsősorban európai exportra.

HOZZÁSZÓLÁSOK