BUX
39279

Nagy elbocsátások jönnek a lengyel bankoknál

A 170 ezer embernek munkát adó lengyel bankszektor komoly elbocsátásokra készül, a csökkenő nyereségesség, a bevezetett bankadó miatt név nélkül nyilatkozó bankvezetők szerint.

MTI, 2016. március 4. péntek, 18:01

A Reutersnek nyilatkozó tíz bankvezető mondta, hogy a kisebb profit minden bizonnyal jelentősebb, tíz éve nem tapasztalt létszámleépítést von maga után. Csak a bankadó önmagában évi 4,4 milliárd zlotyt (1 milliárd dollár) von ki a szektorból, miközben a tőzsdén jegyzett bankok piaci értéküknek csaknem negyedét elvesztették részben a rekordalacsony jegybanki kamat miatt.

Tavaly a GE Electrichez tartozó BPH azt közölte, hogy dolgozóinak 32 százalékától, közel 1700 embertől válik meg, míg a legnagyobb bank, a PKO BP arról döntött, hogy 800 alkalmazottját küldi el, ami a foglalkoztatottjainak 3 százaléka. A múlt héten pedig az egy lengyel milliárdos által irányított Getin Noble Bank jelentette be, hogy megválik dolgozóinak 15 százalékától.

Mieczyslaw Groszek, a lengyel bankszövetség, a ZBP alelnöke szerint a bankokat sújtó intézkedések miatt a pénzintézetek dolgozóiknak 5-8 százalékától lesznek kénytelenek megválni 2017 végéig. A Reuters által egy név nélkül idézett banki forrás szerint az elbocsátás mértéke ennél nagyobb, 10-20 százalék is lehet.

A lengyel bankszektor 60 százaléka olyan külföldi csoportok tulajdonában áll, mint a UniCredit, a Santander, a Commerzbank, a Raiffeisen és a portugál BC