Az orosz fogyasztóvédelmi hatóság a moszkvai bíróságon beperelte a McDonald'sot, mert a gyorsétterem több burgerének, valamint tejes shake-jeinek és fagylaltjainak betiltását szeretné elérni - közölte a bíróság szóvivője pénteken a Reuters szerint.

A fogyasztóvédelmi hatóság arra kérte a bíróságot, hogy a gyorsétterem néhány termékének gyártását és forgalmazását nyilvánítsa szabálytalannak "nem megfelelő fiziko-kémiai paraméterekre" hivatkozva. A bírósághoz benyújtott peranyagban a vitatott termékek között található a Royal Cheesburger, a Filet-o-Fish, a Cheeseburger és a Chicken Burger - a Big Mac viszont nincs rajta a listán - jegyzi meg a Reuters.

A McDonald's ezzel szemben közleményben azt állítja, hogy a hatóságtól semmilyen kifogást, a perről pedig semmilyen értesítést nem kapott, továbbá hozzátette, hogy az ételeiket az orosz hatóságok által elfogadott módszerek alapján készítik.

A bíróság előzetes meghallgatást az ügyben augusztus 13-án tart, míg az első tárgyalás várhatóan szeptemberben lesz - idézi a Reuters a bírósági szóvivőt.

A Reuters emlékeztet arra, hogy a gyorsétterem-lánc három hónappal ezelőtt záratta be éttermeit Krímben, miután Oroszország elcsatolta a területet Ukrajnától és ennek nyomán az USA és Európa is szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben. Akkor néhány orosz politikus minden McDonald's étterem bezáratását követelte Oroszországban.

A McDonald's 1990-ben nyitotta első éttermét Moszkvában, jelenleg mintegy 400 éttermet üzemeltet Oroszországban, az országot pedig a hét legfontosabb piacai egyikének tekinti az USA-n és Kanadán kívül a 2013-as éves jelentése szerint.

Japánban levették a kínából származó csirkés ételeket a menüről

A japán McDonald's a közelmúltban kirobban kínai élelmiszerbotrány nyomán bejelentette, hogy minden kínai beszállítótól származó csirkehús-termékének forgalmazását felfüggeszti.
Rendőrségi közlések szerint öt embert - köztük az érintett beszállító Sanghaj Husi top managerét - őrizetbe vettek, a vád: rendszeresen lejárt hústermékeket szállítottak az olyan ügyfeleiknek, mint például a McDonald's, KFC és Pizza Hut. A botrányról részletesebben itt olvashat.