Az idén a tavalyi rekordot felülmúló csoportszintű értékesítési volumenre és a 2012-eshez hasonló adózás előtti eredményre számít a BMW-csoport, az autó-üzletág EBIT-marginja pedig továbbra is 8-10 százalék között maradhat - mondta Norbert Reithofer, a társaság igazgatóságának elnöke (nyitóképünkön) Münchenben.

Az autógyártó az elmúlt évben történetének legjobb esztendejét zárta. Összesen 1,85 millió járművet adott el (1,54 millió BMW, 301 ezer Mini, 3,6 ezer Rolls-Royce, 117 ezer motorkerékpár), az egy évvel korábbinál 10,6 százalékkal többet, a bevétel 11,7 százalékkal 76,85 milliárd euróra, a nettó profit 4,4 százalékkal 5,12 milliárd euróra, az EBIT 3,5 százalékkal 8,3 milliárdra nőtt, beruházásra pedig 5,24 milliárdot fordítottak a 2011-es 3,69 milliárd után - mindez az eddigi legmagasabb értéknek számít. A termelés felfutása több munkaerőt is igényelt, az alkalmazottak száma 5,6 százalékkal 105,9 ezerre emelkedett. (A BMW fennállásának 100. évfordulójára, 2016-ra több mint kétmillió darabra növelnék a járművek eladott darabszámát.) A részvényenkénti osztalékot 2,3 euróról a szintén rekordnak számító 2,5-re emelték a 2012-es eredmények után - igaz, ez a döntés múlt csütörtöki bejelentésekor árfolyamesést okozott, hiszen a piac 2,6 euróra számított.

A csoport 2013-ban 11, 2014 végéig összesen 24 új modellt vezet be, ebből 10 teljesen új fejlesztés lesz. A mai tájékoztatón mutatták be a 3-as sorozat Gran Turismo verzióját, de még az idén érkezik az M6 Gran Coupé, a Mini Paceman és a Rolls-Royce Wraith luxuskupé is.

BMW 3 Gran Turismo
Kép: Napi Gazdaság, Ádám Viktor

Januárban elindult a lipcsei üzemben az elektromos meghajtású i3 modell próbaszériájának gyártása is, a tehetős nagyvárosi fiatalokat megcélzó, szénszálas vázszerkezetű autóra több száz előrendelés érkezett. Ennek kapcsán Reithofer megjegyezte: a megavárosoknak középtávon nincs más választásuk, mint az infrastruktúra kiépítésével támogatni az e-autók terjedését. A tájékoztatón elhangzott, az i3-nak és a jóval nagyobb i8-nak komoly felvevőpiaca lehet Kína.

Kép: BMW i3

Magyarország fontos piac a BMW számára, de továbbra sincs tervben, hogy az Audihoz és a Daimlerhez hasonlóan gyártóbázist építsenek fel sem itt, sem a kelet-közép-európai régióban - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Harald Krüger, a BMW AG igazgatóságának tagja, aki április 1-jétől a gyártásért felel majd. (Tavaly röppentek fel arról hírek, hogy a BMW gyárépítést fontolgathat hazánkban, de akkor ezt hivatalosan cáfolták a magyar illetékesek is.)

Hozzátette: arról sincs tudomása, hogy az elektromos meghajtású, i8-as modell szénszálas karosszériaelemein túl más alkatrészeket vásárolnának Magyarországról. Amint arról beszámoltunk, a német Koller csoporthoz tartozó Honsa Kft. gyártja majd 2014-től az i8-as karosszériaelemeit Pécsen. Jelenleg több hazai autóipari beszállító is együttműködik a BMW-vel: a magyar Csaba Metál Kft. például alumíniumöntvényeket, a német tulajdonú Kirchhoff Hungária Kft. karosszériaelemeket gyárt, a Poppe & Potthoff Hungária Kft. közös nyomócsöves alrendszereket, illetve magasnyomású dízelbefecskendező szerelvénycsöveket szállít, az amerikai Racemark International Kft. pedig 2013 első negyedévében indítja el a prémium autómárkáknak beszállító szőnyegmegmunkáló üzemét. Tavaly novemberben a Magyar beszállítói nap keretében 12 innovatív autóipari beszállító mutatkozott be a BMW müncheni kutatás-fejlesztési központjában.

Magyarországon rendkívül népszerűnek számít a BMW - igaz, nem az új autók, hanem a másodkézből származó modellek tarolnak a piacon. Tavaly több mint ötezer használt 3-as és 5-ös BMW-t helyeztek forgalomba hazánkban, az autók többsége több mint tízéves volt.