Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az orosz Transznyefty tulajdonjogi vita miatt leállította a Magyarországra is szállító csővezeték ukrajnai szakaszának működését, így nem jut el orosz gázolaj sem Ukrajnába, sem Magyarországra - közölte az állami kőolajszállító cég képviselője hétfőn. Igor Gyomin, a monopolhelyzetben lévő orosz cég munkatársa azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kőolajszármazékokat szállító vezeték ukrajnai szakaszán még április 25. előtt állagmegóvási munkálatokat kezdtek el.

A Transznyefty munkatársa tulajdonjogi vitával magyarázta a döntést, és cáfolta, hogy a gázolajszállítás leállításának köze lenne az ukrajnai válsághoz. Igor Gyomin, az orosz cég szóvivője az Interfax orosz hírügynökséget ugyanakkor már arról is tájékoztatta, hogy beszüntették a korábban megkezdett konzerválási munkálatokat az ukrajnai kőolajvezetéken, miután a Rivne megyei fellebbviteli gazdasági bíróság a Transznyefty számára kedvező döntést hozott.

A bíróság ugyanis helyt adott a Transznyefty ukrajnai leányvállalata, a PrikarpatZapadTransz nevű cég által egy korábbi, 2011. március 22-én hozott ítélet ellen benyújtott fellebbezésének. A három évvel ezelőtt a nyugat-ukrajnai Rivne gazdasági bíróságán hozott döntés szerint a kőolajszármazékok szállítására épített 1433 kilométer hosszú vezeték Ukrajna tulajdona. A vezeték tulajdonjoga iránti keresetet az ukrán főügyészség nyújtotta be annak idején.

Az orosz Transznyefty tulajdonjogát most elismerő fellebbviteli bírósági ítélet még nem jogerős, de mint az orosz cég szóvivője elmondta, az ukrán energiaügyi minisztérium egyeztetéseket kért tőlük, hogy megoldják a vezeték működésével kapcsolatos kérdéseket. A Transznyefty reményei szerint a találkozóra a héten sor került.

Ukrajna az orosz kőolajexport számára ugyan nem fő szállítási útvonal, mint a földgáz esetében, de a Transznyefty az ott lévő vezeték jövőjén gondolkozik, amelynek használata során az utóbbi években csaknem 60 ezer tonnányi vesztesége volt. Ez mintegy 62,6 millió dollár (csaknem 13 milliárd forint) kárt okozott az orosz cégnek. A Transznyefty április 23-án már jelezte, hogy leállíthatja ukrajnai leányvállalatának működését. Emiatt megugorhat Ukrajnában a gázolaj ára, és az ukrán partnerek tranzitból származó jövedelme is kiesik.

A Fehéroroszországon és Ukrajnán is keresztül haladó csővezetéken keresztül 2013-ban mintegy 1,7 millió tonna (naponta több mint 30 ezer hordónyi) olajszármazékot szállítottak. Ez az egyetlen ilyen szállítási útvonal, amelyen Magyarországra az orosz kőolajszármazékok, így a gázolaj is eljut. Tavaly a Magyarországra szállított mennyiség 815 ezer tonnát tett ki. Az idén márciusban 65 ezer tonna orosz gázolaj érkezett az Ukrajnán is átmenő vezetéken keresztül Magyarországra.

A Szovjetunió idején megépített vezetéken látják el Ukrajna gázolaj igényének körülbelül az egyharmadát is. Tavaly ez 925 ezer tonna volt. Márciusban ez a mennyiség csupán 30 ezer tonnát tett ki, és havonta mintegy 40 százalékkal csökkent az Ukrajnába érkező orosz export.