Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 8., szerda 10:12   Diószegi József

Nem jön vissza Budapestre az American Airlines?

Elképzelhető, hogy a New Yorkba utazók csak átszállással juthatnak el az amerikai városba, mert sem a Delta sem pedig az American Airlines nem repüli a Budapest-New York útvonalat.

Információink szerint nem tér vissza Budapestre az American Airlines (AA) - bár ezt egyelőre nem siketült hivatalosan megerősítetten az érintettekkel, szakértők azonban nem tartják meglepetésnek ezt, hiszen, a cégnek komoly partnere volt a Malév, amely ugyanazon nemzetközi légügyi szövetség tagjaként utasokat hordott az AA járatira.

Tavaly áprilisban indult el az American Airlines első járata Budapestről New Yorkba. A gépek naponta közlekedtek. Kurt Stache a légitársaság nemzetközi alelnöke akkor azt mondta: amennyiben a Ferihegy−New York járat sikeres lesz,  lehetőséget lát arra, hogy idővel más amerikai városba is indítsanak gépeket. A társaság a közvetlen New York-i járatát gazdaságtalansága miatt néhány évvel ezelőtt megszüntető, szintén oneworld-tag Malévval együttműködve dolgozott a járat sikerén.

A Delta Airlines pedig még a Malév leállása előtt jelezte, hogy nem tér vissza Magyarországra, azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan dönt az amerikai cég, ami korábban sem dolgozott olyan szorosan együtt a Malév Zrt-vel, mint az AA.

Hozzászólok
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
Pályázati hírek
hirdetés



Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek