A mérlegfőösszegét tekintve legnagyobb olasz bank csütörtökön közölte, hogy a szeptember 30-ával végződött negyedévben nettó nyeresége a Pioneer vagyonkezelő eladásának köszönhetően elérte a 2,82 milliárd eurót. A Pioneer eladásából származó bevételt és egy másik egyszeri tételt nem számítva a bank nettó nyeresége 838 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 447 millió euróról - írja az MTI.

Az első háromnegyed évben az UniCredit nettó nyeresége elérte a 4,67 milliárd eurót az egy évvel korábbi 1,76 milliárd euróval szemben. A bevétel 2,7 százalékkal 14,77 milliárd euróra csökkent, a működési költségek viszont ennél nagyobb mértékben, 3,8 százalékkal 8,557 milliárd euróra estek vissza.

Jean-Pierre Mustier, az UniCredit vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az átalakítási program konkrét eredményeket hozott. A megszüntetni tervezett fiókok 59 százalékát már bezárták, és az év végéig 11,7 milliárd euró alá csökkennek a költségek.

A francia bankár tavaly nyáron vette át a pénzintézet irányítását, és nagyszabású takarékossági programot hirdetett meg, amelynek keretében 2019-ig 14 ezer állást számolnak fel.

A bank csütörtökön megerősítette, hogy a 2017. évi eredmény után osztalékot fizet, öt év után először.

Az UniCredit egyes sarokszámokat már október végén közölt, mert tévedésből néhány harmadik negyedévi adat nyilvánosságra került.

Az UniCredit az UniCredit Bank Hungary Zrt. révén van jelen Magyarországon.