Eszközértéke alapján Kína negyedik legnagyobb pénzintézete az első hat hónapban 89,7 milliárd jüan (3,4 ezer milliárd forint) nyereséget könyvelt el. Ez 11 százalékkal nagyobb az előző év hasonló időszakához képest, s némiképp meghaladja a kínai gazdasági elemzők korábban közzétett várakozásait is.

A honlapján közzétett féléves jelentés szerint a világ hetedik legnagyobbjaként rangsorolt banknak nemcsak a profitja, hanem a rosszhitel-állománya is nőtt. A nem teljesítő kintlévőségek értéke június végén 85,86 milliárd jüant (3,3 ezer milliárd forint) tett ki, miközben az év elején még 73,3 milliárd jüan (2,8 ezer milliárd forint) volt az állomány nagysága. A teljes eszközállományon belül 1,02 százalék a rosszhitelek aránya - áll a közleményben.

A kínai sajtónak nyilatkozva Csang Csin-liang, a bank helyettes igazgatója az eredmények nyilvánosságra hozatala után úgy fogalmazott: a pénzintézetre növekvő nyomás hárul a hitelkockázatok kezelését illetően, amely az második felében sem fog enyhülni. Csang ugyanakkor nyugalomra intett, mondván: a rosszhitelek állománya továbbra is kezelhető, annak arányát piaci eszközökkel próbálják majd csökkenteni.

A Bank of China Kína legnemzetközibb állami tulajdonban lévő pénzintézete. Kína, Tajvan és Hongkong mellett 38 országban 618 fiókkal, köztük Magyarországon is jelen van.