A negyedik negyedévben 187 millió eurós adózott nyereséget ért el a frankfurti székhelyű pénzintézet, szemben az egy évvel korábbi 280 millió eurós veszteséggel.

A Commerzbank tavalyi bevétele - a hitelezési veszteség fedezésére képzett céltartalékok levonása előtt - 9,762 milliárd eurót tett ki, ami egymilliárd euróval haladja meg a 2014-es árbevételt.

A vezérigazgató közölte: 2007 óta először osztalékot is fognak fizetni a banknál, az igazgatótanács részvényenként 20 centet ajánl 2015-re.

Az eredményekre a Commerzbank részvényárfolyama 17 százalékot emelkedett a frankfurti tőzsdén, ami jó hatással volt a többi európai bankpapír árfolyamára is.

Stephan Engels, a Commerzbank pénzügyi igazgatója 2016-ban enyhén emelkedő profitot vár, ugyanakkor elmondta azt is, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt a 10 százalékos sajáttőke-arányos megtérülési cél nem teljesíthető.

A banknak az utóbbi években sikerült megerősítenie pénzügyi helyzetét kereskedelmi ingatlan és szállítási-portfóliójának értékesítésével és az alaptőke növelésével.

A Commerzbankkal ellentétben a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank a tavalyi évet 6,8 milliárd euró veszteséggel zárta, amit jórészt az 5,2 milliárd eurós peres költségek, illetve a közel 1 milliárd eurós szerkezetátalakítási költségek okoztak. A pénzintézet nem fizet osztalékot 2015-re és 2016-ra, amire 1952, a bank újraalapítása óta nem volt példa.