BUX
39962

Robbanás történt egy francia atomerőműnél

Robbanás történt a francia EDF Flamanville reaktornál az ország északi részén, Cherbourg kikötője közelében - írja az Index.hu az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Szász Péter, 2017. február 9. csütörtök, 12:04

A Ouest France nevű helyi lap szerint a tűzoltóknak reggel 10 óra körül jelentettek tüzet és robbanást az erőmű géptermében. Az első jelentések szerint többen megsérülhettek. Az AFP szerint a hatóságok azt közölték, nincs sugárzásveszély a baleset miatt - írta az Index.

A délelőtt 10 órakor történt balesetben öten "könnyebb füstmérgezést" szenvedtek, de senki nem sérült meg - közölte Olivier Marmion, a prefektus kabinetfőnöke. "Jelentős technikai esemény történt, de nincs szó nukleáris balesetről, s az incidensnek már vége".

A prefektúra később arról tájákoztatott, hogy egy ventillátor felmelegedett és felrobbant az egyes reaktor géptermében, a tűz nem volt súlyos.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók és a mentők, de az úgynevezett rendkívüli riasztási tervet nem léptették életbe a hatóságok, miután nincs sugárveszély. A BFM hírtelevízió azt közölte, hogy a robbanás a nukleáris övezeten kívül, az erőmű gépházában történt, és nincsenek környezetszennyezési kockázatai.

A tűzoltóság és az erőművet működtető EDF áramszolgáltató tájékoztatása szerint robbanás történt, majd tűz ütött ki, amelyet délre az erőmű biztonsági szolgálata eloltott a gépteremben, a tűzoltóknak már nem volt dolguk. Az erőmű két reaktora közül az egyiket leállították.

Rossz renomé

Franciaország lakossági energiaszükségletének 80 százalékát az országban működő 19 atomerőmű összesen 58 reaktora biztosítja. Flamanville-ben a harminc évvel ezelőtt épített jelenlegi atomerőmű közelében áll majd üzembe 2018 végén az európai nyomottvizes reaktor (EPR), amelynek teljesítménye 1600 megawatt lesz (a paksi atomerőmű teljesítménye reaktoronként 500 megawatt), és már zajlik egy további építésének az előkészítése is az ugyancsak normandiai Penly-ben.

Flamanville rendszeresen kerül reflektorfénybe, miután az új reaktor átadása már többször halasztást szenvedett, és a költségek a kezdeti 2007-es tervekhez képest megtriplázódtak.

A 1986-ban megnyílt Flamaville-i atomerőműben jelenleg két, egyenként 1300 megawatt teljesítményű reaktor működik. Az egyes reaktorban 2012-ben rádioaktív szivárgást észleltek, akkor is le kellett állítani a reaktort, de sugárveszély nem merült fel. Az EDF 2015-ben egy a hetes skálán egyes erősségű incidenst jelzett mindkét reaktorban, ahol a csövek csatlakozását nem találta elég biztonságosnak.

Az üzemeltető szerint atombiztos

Az EDF szerint az erőmű legfontosabb prioritása a biztonság. A telepen 810 alkalmazott és 350 külső vállalkozó dolgozik, a technikai incidensek aránya tavaly csökkent az előző évhez képest: 2016-ban öt olyan meghibásodás történt, amelyek miatt fel kellett függeszteni a reaktor működését, 2015-ben nyolc ilyen esetet regisztráltak.

A Greenpeace szerint az elmúlt tíz napban ez volt a harmadik tűzeset a franciaországi atomerőművekben, a másik kettő a lotaringiai Cattenom reaktorai közelében ütött ki. A környezetvédő szervezet úgy látja, hogy a francia reaktorok elöregedtek, a többségükkel már mintegy száz súlyos meghibásodás történt.

A jelenlegi francia kormány azt vállalta, hogy 2025-ig ötven százalékra csökkenti az atomenergiát a lakossági energiaellátásban.