Elon Must 2018-ban rakétát akar küldeni a Marsra, ám autógyártási tervei még ennél is nagyra törőbbek - írta a MarketWatch. Azt tervezi, hogy elektromos autókat gyártó vállalkozása, a Tesla ebben az évben félmillió autót fog előállítani. Korábban 2020-ra ígérte ezt a mennyiséget.

A nyilvánosságot kedvező iparmágnás önbizalmának jót tehetett, hogy a cég napokban bejelentett Model 3-as típusa iránt óriási az érdeklődés. Több százezren tették le az autóért az ezerdolláros előleget.

Ez a Tesla első olyan típusa, amelyet - amerikai mércével mérve - átlagvevőknek szántak. Az autó ára adókedvezmények nélkül 35 ezer dollár körül alakulhat, értékesítését 2017 végén kezdhetik meg.

Nincs akadály(?)

A termelési ugrás nagyságát mutatja, hogy a Tesla az első negyedévben valamivel több mint 15 ezer autót állított elő, amely április-júniusban 20 ezerre, majd a harmadik és negyedik negyedévben összesen 50 ezerre mehet fel.

A cégvezető optimizmusát az sem csorbítja, hogy új típusuk, a Model X bemutatkozását követően máris vissza kellett hívni közel háromezer autót a szervizekbe a hátsó ülések hibája miatt. Emellett az sem törte le lelkesedését, hogy az elmúlt időszakban elvesztette két vezető munkatársát.

Szeret nagyokat mondani

Musktól nem idegenek a grandiózus ígéretek. Ha a mostanit meg tudja valósítani az tényleg nagy dobás lenne, egyben persze óriási meglepetést is okozna. Hosszú a sora azoknak a bejelentéseknek, amelyeket nem teljesített - emlékeztetett a MarketWatchnak nyilatkozva Karl Brrauauer autópiaci elemző.

Csak három hónapja ígérte meg, hogy a Teslának nem lesz szüksége friss tőkebevonásra, ám a termelés felfuttatásához bizony plusz pénzt kell szerezni. Brauer arra is felhívja a figyelmet, hogy a többi autógyártó, akik hasonló terveket dédelgetnek 2017-re, mint a Tesla, nem szenvednek alkatrész-utánpótlási gondoktól.

Musk nemrégiben azt is elismerte, hogy a Model 3 sorozatgyártásának megindítására adott 2017. július 1-jei határidőt sem fogják tartani.

Bent alszik

Ha a Tesla gigantikus akkumulátorgyártó üzeme el is készül időre és a beszállítók is felnőnek a feladathoz, a gyártás felpörgetése akkor is soha nem látott terhet ró a Teslára. A cégvezetőre álmatlan éjszakák sora vár. Úgy tűnik azonban, hogy legalábbis erre felkészült.

Az újságíróknak elárulta, hogy íróasztalát a vállalat gyártócsarnokába vitette és nem minden este megy haza a munkából. Van egy hálózsákja az egyik tárgyalóban, nem messze attól a helytől, ahol az autók készülnek, és ezt hálózsákot gyakran használja. A MarketWatch cikkírója szerint ahhoz, hogy aligha teljesíthető ígéretét betartsa, igencsak sűrűn kellene bent aludnia munkahelyén.

Jókora veszteség

A Tesla az idei első negyedévet az elemzői várakozásoknál kisebb veszteséggel zárta - jelentette az MTI. Részvénye ennek köszönhetően a szerdai tőzsdei zárást követően a tőzsdén kívüli forgalomban nyolc százalékkal erősödött, ami később három százalékra zsugorodott. Az elemzői várakozásoktól elmaradó veszteség azonban ezzel együtt is jóval nagyobb lett az egy évvel korábbinál: 282,3 millió dollárra emelkedett 154,2 millióról. A vállalat árbevétele 15 százalékkal, 1,03 milliárd dollárra nőtt.