BUX
38018

Soron kívül 7,5 milliárd forint a BKV-nak

A kormány 7,5 milliárd forintot csoportosított át a költségvetés általános tartalékából a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működésének biztosítása érdekében - írja az MTI a Magyar Közlöny legfrissebb számára hivatkozva.

NAPI, 2010. december 1. szerda, 13:28

A határozat felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a támogatást soron kívül folyósítsa a fővárosi önkormányzatnak. A nemzetgazdasági miniszter pedig felhatalmazást kapott arra, hogy a Magyar Állam nevében százszázalékos mértékű, egyedi állami készfizető kezességet vállaljon a BKV Zrt. fővárosi közösségi közlekedés működtetését szolgáló 5 milliárd forint hitele és annak ügyleti kamatai visszafizetésére.A kormány felkérte az Államadósság Kezelő Központ Zrt-t, hogy pénzügyi szempontból véleményezze a kapcsolódó szerződéseket és egyéb dokumentumokat.Nem emelkednek az árakNem lesz jegyáremelés januártól a BKV-nál - jelentette ki a főpolgármester-helyettes. György István az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: már az előző drágítás sem hozta meg a várt bevételt, ezért nincs értelme a további emelésnek. György István emlékeztetett arra, hogy tavaly a Fővárosi Közgyűlés négy százalékkal emelte a viteldíjakat, de a várt bevétellel szemben mínusz lett az emelésből, mert sokan vagy elhagyták a tömegközlekedést, vagy blicceltek.A fideszes politikus megerősítette, hogy átalakítják a BKV-t: az összes közlekedés-szervezési feladat a Budapesti Közlekedési Központhoz kerül, míg a buszjáratok működtetését kiszervezik.György István kiemelte, a BKV gazdálkodása szempontjából rendkívül fontos, hogy megérkezzen az a 12 milliárd forint, amelyet még az előző kormány ítélt oda a vállalatnak. Hozzátette, reméli, hogy a következő három évben a BKV finanszírozását sikerül kiszámítható pályára állítani. Most azonban egyelőre a közszolgáltatásokkal és az árakkal is probléma van - ismerte el a főpolgármester-helyettes.A főpolgármester-helyettes kifejtette, a célok között szerepel az áttérés az elektronikus jegyre, egy európai színvonalú utas-tájékoztatási rendszer kiépítése és a cég átalakítása a korszerű követelményeknek megfelelően. Plusz beruházások finanszírozására az államtól nem kap ugyan pénzt a BKV, viszont az uniós támogatásokat szeretnék minél nagyobb arányban és sokkal hatékonyabban bevonni a rendszerbe. György István azt reméli, hogy 2013-tól lehetőség nyílik a jármű eszközpark pótlására is EU-s támogatásokból.