Az amerikai társaság szerdán közzétett beszámolója szerint az Opel működési vesztesége 1,5-1,8 milliárd dollárra, hozzávetőleg 1,4 milliárd euróra rúghat az idén, és jövőre sem lesz sokkal jobb a helyzet, legkorábban az évtized közepére érheti el a nullszaldót.

A tetemes költségek és az értékesítés csökkenése miatt a harmadik negyedévben 500 millió dollár vesztesége keletkezett a GM-nek az Opel miatt, és ezzel együtt az év eleje óta már több mint egymilliárd dolláros hiánynál tartanak.

Az árbevétel 20 százalékkal csökkent az első kilenc hónapban az egy évvel korábbihoz képest, az eladott kocsik száma 13 százalékkal esett: 940 ezerről 718 ezerre.

A GM azonban továbbra is kitart európai érdekeltsége mellett. Az amerikai vállalat európai igazgatója az eredmények ismertetése kapcsán elmondta: az Opelt talpra állítani, a bevételt növelni hivatott többmilliárd dolláros termékfejlesztési programban 23 új modell és 13 új motor szerepel a következő négy évben.