BUX
39279

Szabadulna a légitársaságától Bukarest

A nemrég meghiúsult Petrom listázást követően a román kormány most a Tarom privatizálásával próbálkozik, a kormányfő már utasítást is adott a közlekedési tárcának, hogy készítse elő a nemzeti légitársaság piacra dobásának stratégiáját.

Túrós-Bense Levente, 2011. augusztus 28. vasárnap, 10:14

A tervek szerint az állami tulajdonban lévő Tarom 20 százalékát értékesítenék a bukaresti értéktőzsdén (BVB), az IPO értékéről illetve a listázás időpontjáról egyelőre nem született döntés. A részvénycsomag listázási árát szinte lehetetlen megbecsülni, a rendkívül magas veszteségeket felhalmozó társaságnak tulajdonképpen legfeljebb szimbolikus értéke van - monta a Napinak Catalin Iancu az Otp Asset Management Romania vezérigazgatója.

A légitársaság privatizálása - több állami vállalat mellett - évek óta halasztódik annak ellenére, hogy az állami tulajdonrészek eladására a jelenlegi kormány már 2009-ben ígéretet tett. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) idén lépésre kényszerítette Bukarestet, az állami vállalatok eladása ugyanis feltétele volt az új két évre szóló, 3,5 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződés aláírásának. A piaci árhoz képest kínált jelentős diszkont ellenére a Petrom 9,84 százalékos részvénypakettjének eladása csúfos kudarcba fulladt, miután a jegyzési arány nem érte el a tender lezárásához szükséges 80 százalékot.

Elemzők szerint az ügylet meghiúsulása megkérdőjelezi az októberre tervezett Transelectrica, a decemberben induló Transgaz és a várhatóan a jövő év első felében kezdődő Tarom eladását is. A Tarom részvényeinek értékesítésére igen csekély az esély, és ahogyan a 2000-ben tett privatizációs kísérlet érdeklődés hiányában megbukott, úgy a mostani listázás is kudarcra van ítélve - véli Iancu. Annál is inkább, mivel az azóta eltelt időszak alatt a légitársaság tetemes adósságmennyiséget halmozott fel. A

Tarom a tavalyi évet 78,9 millió eurós veszteséggel zárta a 2009-ben felhalmozott 55 milliós deficit után. Kérdés, hogy miért vásárolna valaki részesedést a veszteséges vállaltból, amikor egyetlen egy stratégiai befektető sincs a láthatáron. Az 51 százalékban az OMV tulajdonában lévő Petrom sem volt kelendő, noha az olajtárság nettó profitja 26 százalékkal, 9 milliárd lejre (egy euró 4,26 lej) nőtt a második negyedévben.

A Tarom bevételei 2010-ben 306 millió eurót összesítettek, a kiadási oldalon azonban 78,9 millió euró többlet keletkezett annak ellenére, hogy a román légitársaság 26 gépén utazók száma tavaly 2,1 millióra nőtt szemben a 2009-ben regisztrált 1,7 millióval.