BUX
39554

Szembemegy a trenddel a Rosztyefty

A Rosznyefty orosz olajvállalat idén növeli Európába irányuló olajexportját – a hírre történelmi csúcsra hágott részvényeinek árfolyama.

Barabás T. János, 2016. március 4. péntek, 14:48

A legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty 2016-ban 3-5 százalékkal növelni tervezi európai exportját, 28,7-29,0 millió tonnára, erre a mennyiségre emelve a Barátság vezetéken szállított mennyiséget - jelentette a TASZSZ.

A hírre a moszkvai tőzsdén 0,5 százalékkal, 295,8 rubelre (4 dollár), történelmi csúcsra emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama.

Elsősorban a Németországnak, Lengyelországnak és Csehországnak szánt szállításokat kívánják növelni. Az ehhez szükséges szerződéseket a lengyelekkel és a németekkel már meg is kötötték. Tavaly a Rosznyefty 28 millió tonna nyersolajjal látta el az Európai Unió olajfinomítóit, ami 5,4 százalékkal haladta meg az előző évit.

Igor Szecsin, a cég vezérigazgatója azonban ezzel sem éri be - nyilatkozatban jelentette be, hogy az elmúlt két évben megalapozott gázüzlet továbbfejlesztésével a Rosznyefty középtávon Oroszország második legnagyobb gáztermelőjévé léphet előre a jelenlegi harmadik helyről.