Tanult a válságból, szárnyal a nagybank

Negyven százalékos árbevétel-növekedésről számolt be a Crédit Agricole 2009 második félévében, az előző év azonos időszakához képest, amit nagyrészt kockázatcsökkentő intézkedésekkel ért el.
Heisz Máté, 2009. augusztus 27. csütörtök, 17:27

A társaság gyorsjelentése szerint 201 millió eurós nettó profitot ért el a Franciaország legnagyobb bankjának számító Crédit Agricole (CA) idén a második negyedévben, szemben a tavalyi év azonos időszakában teljesített 76 millió euróval. A bejelentést követően a bank részvényárfolyama 5,6 százalékkal, 13,31 euróig emelkedett a párizsi tőzsdén, ahol délután fél négy után is 4,69 százalékos pluszban, 13,19 eurón jegyezték. Ezzel a bankrészvény a CAC-40 második legjobban teljesítő értékpapírja.

Georges Pauget vezérigazgató szerint a sikeres negyedév annak köszönhető, hogy a bank tanult a válságból és annak megfelelő stratégiát alakított ki. Többek között csökkentette a kockázatos hitel-leírások számát és tizedére sikerült visszaszorítania a vállalati és befektetési üzletágai veszteségét is - idén április és június között csak 87 millió eurót bukott a CA ebben a szektorban, szemben a tavalyi 855 millióval.

HOZZÁSZÓLÁSOK