Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A newcastle-i székhelyű Northern Rock részvényeinek árfolyama 32 százalékkal, 297,75 pennyre esett vissza hétfő délig a londoni tőzsdén, ezzel Nagy-Britannia negyedik legnagyobb jelzálog cégének piaci értéke 1,26 milliárd fontra csökkent. Az év elején még 12 fontnál járt az FTSE-100 tőzsdeindex komponensei közé tartozó papír kurzusa. A Merril Lynch & Co. a cég 2007-es évre vonatkozó profit előrejelzését felére csökkentette azt követően, hogy pénteken a vállalat részvényeinek árfolyama a korábbi 650 penny fölötti árról hirtelen 450 penny alá csökkent. Az elemzők szerint a bank sorsa egyértelmű: a feldarabolás és értékesítés. A bank vezérigazgatója hiába vállalt garanciát az ügyfelek megtakarításaival kapcsolatban azt követően, hogy a brit jegybank 30 éve nem látott mentőakciót hajtott végre az amerikai jelzálogpiac összeomlása miatt megrogyott Northern Rock háza táján, hiszen péntek óta hosszú sorokban kígyóznak a pénzüket kivenni szándékozók a fiókok bejáratai előtt. Akorábbi 24 milliárdos állományból eddig mintegy 2 milliárd fontot - a cég teljes tőkéjének 8 százalékát - vettek ki az ügyfelek a Northern Rock fiókokból. Elemzők szerint ilyen lakossági pénzkivételi rohamra a XIX. század óta nem volt példa Nagy-Britanniában. A Northern Rock papírjainak zuhanása magával magával rántotta több brit nagybank részvényét is. a jelzálogkölcsönzők közül az Alliance & Leicester 12 százalékos, a hagyományos nagybankok közül a Barclays 4,1, a Lloyds TSB 2,2 százalékos veszteségben volt a hétfő délelőtti kereskedésben. Amint arról az MTI-Eco beszámolt, a bankpánik közvetlen előzményeként pénteken ismertté vált, hogy a Bank of England, a brit jegybank rutinszerű műveletben kisegítette a céget, mert annak nehézséget okozott a bankközi piacról fedezni rövid távú refinanszírozását, ugyanis a nem elsőrendű - subprime - amerikai jelzálogadósi körből kiindult globális bankközi likviditáshiány miatt a bankközi kamatok igencsak megugrottak Nagy-Britanniában. Alistair Darling brit pénzügyminiszter hétfőn a BBC-nek nyilatkozva igyekezett nyugtatni a lakossági félelmeket, mondván: a Northern Rock betéteseinek pénze biztonságban van, mindenki hozzájuthat megtakarításaihoz. A Barclays Capital - a Barclays befektetési üzletága - hétfőn Londonban kiadott elemzésében azt írta: folytatódik a likviditáshiány a bankközi pénzpiacon, és máris egyre több jel mutat arra, hogy az emiatt emelkedő nagybani finanszírozási költségeket a hitelintézetek kezdik áthárítani a kiskereskedelmi ügyfélkörre a kamatok emelésével. Egyes brit jelzálogkölcsönzők már megkezdték az ügyfélkamatok emelését, de csak az új ügyfelek számára. Az elemzés szerint ugyanakkor erősen emelkedik annak a valószínűsége, hogy a brit jegybank csökkenteni fogja jelenleg 5,75 százalékos alapkamatát. A nagybani likviditásszűkét jelzi, hogy a szeptember eleje óta eddig eltelt időszakban az irányadó háromhónapos londoni bankközi kamatláb, a LIBOR átlagosan 6,85 százalék volt, 1,1 százalékponttal magasabb a Bank of England alapkamatánál. Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve előző elnöke a hétfői The Daily Telegraphnak azt mondta: Nagy-Britannia még sebezhetőbb a hitelpiaci bedugulástól, mint az Egyesült Államok, mert a brit lakossági jelzálog-hitelpiacon jóval nagyobb a változó kamatú jelzálogkölcsönök aránya, ezért a háztartások jobban ki vannak téve a kamatmozgások hatásainak, mint Amerikában. Hozzátette: a "subprime" válság egyáltalán nem okozott volna (globális) gazdasági problémákat, ha a bankok a kockázatterítés végett nem értékpapírosították volna a nem elsőrendű szektorban kint lévő követeléseiket, és nem kínálták volna ezeket a hitelpiaci termékcsomagokat világszerte. A Northern Rock és a többi szakosodott brit jelzálogkölcsönző általában nincs jelen közvetlenül, vagy számottevő mértékben az amerikai lakóingatlan-hitelpiacon, amely az utóbbi hetekben súlyosan megrendült a nem elsőrendű jelzálogadósok törlesztéseivel kapcsolatos befektetői aggodalmak miatt. A befektetői kereslet azonban - rég nem látott globális piaci likviditási apályt okozva - világszerte drámai mértékben zuhant az olyan befektetési konstrukciók iránt, amelyekben bármilyen kockázati osztályú értékpapírosított jelzálog-követelés szerepel fedezetként. Ráadásul a bankközi pénzpiac szereplői is rendre vonakodnak rövid távú finanszírozást nyújtani egymásnak, nem tudván pontosan, hogy kinek mekkora érintettsége van a nem elsőrendű amerikai jelzálogadósi körből kiindult válságban.