BUX
39709

Több országból kivonulhat a Tesco - Magyaroszág neve is előkerült

A cég kondíciójavító terveinek részeként a Tesco Szlovákiából való távozásának lehetőségét fontolgatják az anyagi gondokkal küzdő brit üzlethálózat menedzserei - közölte a liberális Sme szlovák napilap, egy meg nem nevezett brit befektetőtől származó információkra hivatkozva hétfőn. Szerintük az is lehetséges, hogy a cég egy csomagban értékesíti a szlovákiai, magyarországi, csehországi és talán lengyelországi aktívumait.

MTI, 2015. március 2. hétfő, 11:45

A Tesco, amely csaknem húsz éve van jelen a szlovák piacon ahol a három legtöbb alkalmazottat foglalkoztató magánvállalat egyike, idáig nem közölt olyan információkat, hogy az anyavállalat gondjaival összefüggésben üzletbezárásokat vett volna tervbe Szlovákiában. A pozsonyi újság információira annak hasábjain úgy reagáltak, hogy bár közismert, hogy folyamatban van üzleti terveik átértékelése, spekulációkat nem fognak kommentálni.

A Sme-nek nyilatkozó banki befektető úgy tudja, több forgatókönyv létezik, az egyik szerint a Tesco szlovákiai, magyarországi, csehországi és talán lengyelországi aktívumait is egy közös csomagban próbálná értékesíteni. A másik forgatókönyv szerint a Tesco az egyes országokban birtokolt üzlethálózatait országonként különállóan adná el, de játékban van az a lehetőség is, miszerint a brit vállalat marad, csak néhány üzletét adja el.

A Sme szerint a Tesco várhatóan már néhány héten belül - tavalyi gazdasági eredményeinek nyilvánosságra hozatalával egyidőben - ismerteti hivatalos álláspontját terveiről. A pozsonyi lap által megszólaltatott elemzők szerint ugyan a Tesco Szlovákiából való távozása mellett szól, hogy az üzletlánc számára a szlovák piac "nem természetes közeg" másrészt viszont a maradásuk mellett szól az, hogy a Tesco piacvezetőnek számít az országban.

A Tesco 1996-ban lépett a szlovák piacra, az amerikai tulajdonban lévő K-Mart hét üzletházának megvásárlásával, jelenleg országszerte 155 üzletük van, a kisebb Tesco Expresektől a Tesco Extrákig. A Tesco Szlovákiában 18 benzinkutat is üzemeltet valamint az O2 mobilszolgáltatóval együttműködve kialakított virtuális telefonhálózatán keresztül is van 150 ezer ügyfele. A cég Szlovákiában mintegy tízezer embert alkalmaz, ezzel a három legtöbb embert foglalkoztató magáncég egyike, a VW és a kassai U.S.Steel mellett. A Tesco éves bevételei Szlovákiában 1,4 milliárd euró (megközelítőleg 430 milliárd forint) körül mozognak. A cég száz euró forgalomhoz arányított nyeresége Szlovákiában meglehetősen magas, 2,4 eurót tesz ki.