A Gazprom, amely Oroszország és a világ legnagyobb gáztermelője, májusban még úgy vélte, hogy idei termelése 450 milliárd köbméterre nő a tavalyi 444 milliárd köbméterről.

A gazdaságfejlesztési minisztérium azután ismertette a Gazprom idei termelésével kapcsolatos előrejelzését, hogy nyilvánosságra került: júniusban 4,2 százalékkal csökkent az orosz GDP éves összevetésben a nyugati szankciók és a kőolaj világpiaci árának csökkenése miatt.

A Gazprom általában az orosz GDP mintegy 8 százalékát adja. A cég még az év elején leállította a gáztermelésére vonatkozó adatközlést.

A gazdaságfejlesztési minisztérium szerint a Gazprom gázexportja az Európai Unióba és Törökországba 66,8 milliárd köbméter volt az első félévben, ami 6,2 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakkal egybevetve. A minisztérium azzal számol, hogy a Gazprom idei gázkivitele 164,6 milliárd köbméter lesz, 5,5 százalékkal marad el a múlt évitől.

Az orosz földgáz átlagos exportára ezer köbméterenként 249,7 dollár volt az idei első öt hónapban, jóval elmaradt az egy évvel korábbi 335,7 dollártól.

A gazdaságfejlesztési minisztérium a Gazprom adatait idézve arról is beszámolt, hogy az orosz vállalat befektetései 60 százalékkal csökkentek a gázágazatban éves szinten az idén az első négy hónapban.