Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rekordokat döntögető Wizz Air légitársaság öt nyugat-balkáni fővárosba úgy indított járatokat Budapestről 2017 áprilisban, hogy a magyar állam vállalta, a veszteségeiket fedezni fogja. A 444.hu most azt próbálta megtudni, hogy mennyi pénze megy el erre az államnak. (Sokba kerülnek az adófizetőknek a Wizz Air balkáni járatai.)

A Wizz Air annyit közölt a lappal, hogy a járatok a várakozásoknak megfelelően teljesítenek, és a tiranai, podgoricai és szkopjei járatok gyakoriságát az indulás óta meg is növelték. Szerintük van rá esély, hogy a 4 éves támogatási időszak lejártával mind az 5 nyugat-balkáni útvonal tisztán üzleti alapon üzemeltethető lesz.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte, hogy áprilisban és júniusban 233 millió forintot fizettek ki a légitársaságnak, és ennyi idő alatt 35 ezren repültek, átlagosan 77 százalékos kihasználtság mellett. A második negyedéves (július-szeptember közötti) eredmények szerint ugyanakkor az utasok száma több mint hétezer fővel, az átlagos kihasználtság 87 százalékra nőtt. A szolgáltató erre az időszakra a podgoricai és tiranai járatok nyereséges üzemeltetése miatt nem jelzett kompenzációs igényt - közölte a tárca.

Egy évben várhatóan 1,4 milliárd forintba kerülhet az államnak, hogy a Wizz Air járatokat tart fent Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia és Montenegró fővárosaiba - írta a 444.hu.

A légi összeköttetés öt éve, a Malév csődjével szűnt meg Magyarország és az említett országok között.

A portál kigyűjtötte a Pelikan.hu-ra hivatkozva, hogy jelenleg mennyibe kerülnek a legolcsóbb retúrjegyek az adott városokba:

  • Szkopje: 10 224 Ft
  • Podgorica: 11 224 Ft
  • Szarajevó 13 624 Ft
  • Tirana: 14 302 Ft
  • Prisitna: 14 980 Ft

A magyar állam az elérhető adatok alapján tehát támogatja, hogy oda-vissza 12 ezerrel olcsóbb jegyet vehessünk - jegyzi meg a cikk írója.

A kép forrása: Shutterstock.