Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elvben van rá esély, hogy egyetlen tollvonással kitiltsák a Roszatomot az egész EU-ból, márpedig éppen ez a cég építené fel az új paksi blokkokat - írja a 444.hu.

A Komerszant című orosz lap arról ír, hogy a Roszatom két, a Krím-félszigeten lévő erőmű fejlesztéséhez is komoly megrendelést nyert el. A jelenleg érvényben lévő nyugati szankciós politikának pedig egyik alapvetése, hogy az a cég, amely az Oroszország által megszállt Krím-félszigeten dolgozik, nem juthat megrendeléshez sem az EU-ban, sem pedig az USA-ban.

Eddig a szankciós listát szinte automatikusan frissítették Brüsszelben és Washingtonban is, amint kiderült, hogy egy orosz cég a Krímben kezdett tevékenykedni. Ha az eddigi politikát a nyugatiak következetesen betartják, akkor a Roszatomnak is fel kell kerülnie a feketelistára.

Ugyanakkor óvatosságra int néhány fontos körülmény. Egyrészt a Roszatom nemcsak Magyarországon, hanem Finnországban is épít hamarosan atomerőművet egy érvényes szerződése szerint, vagyis legalább két EU-s kormány lehet ellenérdekelt a szankció bevezetésével szemben - jegyzi meg a 444.

A Roszatom szállítja az üzemanyagot az összes szovjet típusú atomerőműnek az EU-ban, vagyis a szankció nagyon komoly problémákat okozhat az EU keleti felének az áramellátásában. Ezért nem lehet kizárni, hogy a Roszatom éppen nélkülözhetetlenségének tudatában vállalt munkát a Krímben, hogy így kényszerítse szankciós politikájuknak feladására az európaiakat - véli a portál.