Az 59 éves Zimmerman mintegy 31 évnyi szolgálat után 1998-ban köszönt el az IBM számítástechnikai óriástól, és a cég alkalmazottjaként a kontrollerségtől, a technológiai ágazat pénzügyi vezetői posztjáig tornázta fel magát - tudatta a Business Wire-ben megjelent közleményében a Xerox. A sokszorosítók piacán vezető vállalat azt követően vált részben "fej nélkülivé", hogy a korábbi pénzügyi igazgató, Barry Romeril decemberben távozni kényszerült posztjáról. A távozás oka, a szövetségi és értékpapír felügyelet (SEC) vizsgálódása, melyet a cég ellen indítottak az ott felfedezett különféle számviteli szabálytalanságok okán. A SEC vádjai szerint Romeril korábban azt hangoztatta, hogy a Xerox a '90-es évek végén kisebb vagy nem is igazán mérhető eredményt ért volna el a "megkérdőjelezhető" könyvelési technikák nélkül. A vállalat sikeresen megegyezett felügyelettel, és a múlt hónap során befizette a rá kiszabott 10 millió dolláros büntetést, ezzel mintegy tisztázva a félreértéseket. A Xerox az egyezményben ugyanakkor azt is vállalta, hogy júliusig "újrafogalmazzák" az elmúlt öt évre vonatkozó eredményeiket. A Xerox részvények pénteken 23 centes zuhanást követően 9,11 dolláros árfolyamon állapodtak meg; a stamfordi székhelyű vállalat papírjai nem kevesebb, mint 13 százalékos csökkenést szenvedtek el az idei év során, ám ma már felfelé tartottak.