Újabb bizonyítékát adja az Ikea, a világ legnagyobb bútor-kiskereskedője annak, hogy a nehéz időkben is kitart az orosz piac mellett. A cég kétmilliárd rubelt (40 millió dollárt) ajánlott fel ahhoz, hogy bevásárlóparkjai közelében metróállomások épüljenek - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség. Első körben az orosz fővárostól 800 kilométerre keletre lévő Kazanyban és Moszkva egyik külvárosában Mityiscsinben szállnának be a metróépítésbe.

A két projektre egy-egy milliárd rubelt szánnának - idézte az orosz hírügynökség Armin Michaelyt, a svéd kiskereskedelmi lánc oroszországi divíziójának vezetőjét. A vállalat egyébként összesen 14 óriási bevásárlóközpontot működtet Oroszország-szerte MEGA néven.

Ezekben saját áruházai mellett más kereskedők is bérelnek helyeket. Kazanyban éppen egy ilyen MEGA mellett épülne meg a metróállomás, a projekt kivitelezése a helyi hatóságoktól függ.

Mityiscsinben még csak előkészítés áll az az a bevásárlóudvar, ezért a svéd nagyvállalat a metrómegállón kívül több más infrastruktúra-fejlesztésbe is beszállna. Ez a projekt akkor indulhat meg, ha az orosz főváros önkormányzata be tudja vonni a munkába a többi érdekelt kiskereskedőt is.

Az itteni MEGA központra egyébként 20 milliárd rubelt (390 millió dollár) szánnak. Az Ikea 2020-ig kétmilliárd euró (2,2 milliárd dollár) befektetésével fejleszti oroszországi bevásárlóközpontjait.