Meg kell változtatni a pénzügyi szabályozásnak azt az elemét, amely államkötvény-vásárlásra ösztönzi a bankokat - javasolta Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke a Financial Timesban megjelent cikkében. Ez része volt a korábbi rendszernek és a dolgok jelenlegi állása szerint fennmarad új szabályozási környezetben is, ám számos káros következménnyel jár. Miközben az új szabályok egyebek mellett a pénzintézetek felhasználható tőkéjének negyedében maximálják azt az összeget, amellyel egy bizonyos partnerüknek tartozhatnak, kötvényállományukkal kapcsolatban nem fogalmaz meg ilyen korlátot. Emellett az állampapírokkal szemen nem kell vagy csak minimális mértékű biztonsági tartalékot kell képezniük.

A kedvező szabályozási helyzet nagyon vonzóvá teszi a bankoknak a kötvényvásárlást, különösen a saját államuk kötvényeinek megszerzését. A válság idején ráadásul ez biztonságos befektetésnek látszott, így nem véletlen, hogy az eurózónás bankok kezében lévő, az övezet államai által kibocsátott állampapírok állománya harmadával, a pénzintézetek eszközállományának négy százalékáról 5,3 százalékra ugrott az elmúlt öt évben.

Csalóka átlag

Az átlagszámok azonban elfednek néhány lényeges részletet. Az elmúlt időszakban készült vizsgálatokból - köztük a Bundesbank egyik felméréséből - kiderült, hogy a nagyobb bankok, a kevésbé feltőkésített bankok és a többi pénzintézettől, illetve befektetési alapoktól felvett rövid távú hitelekre (wholesale funding) jobban rászoruló bankok fektetik előszeretettel pénzüket állampapírokba. Ez lényegében azt jelenti, hogy minél sérülékenyebb egy bank, annál inkább kiszolgáltatott az államok fizetőképességének.

A gyenge bankok nagy hozamot ígérő (azaz kockázatos) államkötvényekbe fektetik a hitelpiacokon alacsony kamaton megszerezhető forrásokat. Ez a fajta "carry trade" fenntartja alacsony nyereségtermelő képességüket és késlelteti hibás üzleti modelljük átalakítását - figyelmeztet Weidmann.

Együtt sírunk, egyedül nevetek

A jelenlegi gazdasági környezetben az államok esetleges csődje magával rántja az érintett ország területén működő bankokat is. Ez arra ösztönzi a pénzintézeteket, hogy államkötvényeket vásároljanak, bízva abban, hogy ha minden jól megy, ha nem következik be a legrosszabb, akkor magas hozamot érhetnek el ezeken. Az esetleges közös állam- és bankcsőddel nem törődnek, hiszen azzal úgysem tudnak mit kezdeni.

Ez az összefonódás azonban lustává teszi a kormányokat. Halogathatják a gazdasági reformokat - végül is minek sietnének, amikor kötvénykibocsátással enélkül is meg tudják szerezni a költségvetésük finanszírozásához szükséges forrásokat. A bankok pedig az állampapírok fedezetével korlátlan forráshoz juthatnak, ahelyett, hogy megdolgoznának a pénz megszerzéséért - utal a Bundesbank elnöke az Európai Központi Bank (ECB) LTRO programjára, amelyben az ECB olcsó forrást kínált a bankoknak állampapír-fedezetre.

Súlyos következmények

A nagy állampapír-állományból fakadó növekvő kockázat miatt a bankok kénytelenek visszafogni hitelezésüket, amivel fékezik a gazdasági növekedést. A kötvényvásárlás kedvező feltételei nyomán a bankárok kisebb személyes felelősséget vállalnak befektetési döntéseikért és a piaci kamatok nem fejezik ki pontosan a befektetések kockázatát.

Weidmann tisztában van azzal, hogy a kormányok és a bankok is attól tartanak, hogy ha megszakad különleges kapcsolatuk, akkor megnő forrásszerzésük költsége. Emellett sok szakember szerint a szimbiózis felbontása piaci felforduláshoz vezethet. A Bundesbank elnöke szerint azonban ez nem lehet akadálya annak, hogy a szabályozásért felelős döntéshozók helyes lépéseket tegyenek.

A terhek elviselhetőek lennének. Ha például megemelnék az állampapírokkal szemben képezendő tartalék nagyságát, az a teljes bankrendszer szintjén nem járna nagy többletköltséggel - persze a bankok egy részének sokba kerülne. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai bebizonyították: az állampapírok nem kockázatmentes befektetések.