A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) olyan új szabályozást javasol, amely több mint ötödével, 21 százalékkal csökkentheti a repülőgépekre díjmentesen felvihető táskák méretét. A jelenlegi maximum 22x14x9 hüvelykes méretet 21,5x13,5x7,5 hüvelykre (kerekítve 54x34x19 centiméter) mérsékelnék. Az indoklás szerint a 120 utas befogadására alkalmas repülőgépeken gondot okoz a jelenlegi szabály.

Ha ugyanis tele van a gép, akkor nem mindenkinek jut pakolóhely az ülések feletti tárolókban, így egyeseknek fel kell adniuk a kisebb pakkjukat is, amiért fizetniük kell. Az alapvetően keskenyebbé váló csomagokból viszont elfér 120 ezeken a repülőgépeken. Így az járhat rosszul, aki nem szerez be időben új táskát, mert kénytelen lesz átlagosan 25 dollárért (7000 forint) feladni a gépre régi pakkját.

A javaslatról tudósító Washington Post azzal élcelődik, hogy a döntéssel igazából a táskagyártók járnak jól, ugyanis az utazók nem tehetnek mást, mint hogy lecserélik kézitáskájukat. A szabályos poggyászokat egyébként arról ismerhetik majd fel boltokban, hogy megkapják az IATA "Cabin OK" jelzését.

Jó hír, hogy nem kell pánikszerűen rohanni az üzletekbe, ugyanis a változtatást nem írják elő kötelezően a légitársaságoknak. Ugyanakkor néhány jelentős cég már jelezte, hogy bevezeti az új szabályt. Ezek közé tartozik az Air China, az Avianca, az Azul, a Cathay Pacific, a China Southern, az Emirates, a Lufthansa és a Qatar Air.

Az IATA szakértői szerint nem kétséges, hogy számos további vállalat is követni fogja a példájukat. Ugyanakkor mindez nem vonatkozik azokra a légitársaságra, amelyeknek saját méretszabályaik vannak a kézitáskákra - ezek minden bizonnyal tartani fogják magukat meglévő rendjükhöz.