A lapot 1924-ben Antonio Gramsci filozófus alapította. A kilencven éves l'Unita mostanra harminc millió euró (9 milliárd forint) adósságot halmozott fel, nem sikerült megmenteni, és ezért augusztus elsejétől nem jelenik meg.

Az utolsó számban az olasz baloldal nagy nevei írtak cikkeket, köztük az újság két volt főszerkesztője, Massimo D'Alema és Walter Veltroni, az egykori Olasz Kommunista Párt (PCI) és annak balközép utódpártjának volt főtitkárai.

A június 30-i utolsó előtti számban a napilap Megölték a l'Unita-t főcímmel jelent meg, amelyet tizenhat üres oldal követett. A szerkesztőség így tiltakozott a balközép Demokrata Párt (PD) ellen, amely elzárkózott a l'Unita megmentésétől. Matteo Renzi miniszterelnök egyedül arra tett ígéretet, hogy a párt történelmi hagyatékként megőrzi a l'Unita elnevezést.

A napilap megszűnésével közel nyolcvan újságíró veszítette el állását.

A l'Unita példányszáma a hetvenes években meghaladta a napi 230 ezret, végnapjaira 20 ezerre csökkent. Az olasz baloldali napilap 1924 óta harmadik alkalommal szűnik meg. Legutóbb 2000-ben állt le, majd nyolc hónap után újraindult, mert sikerült finanszírozókat találnia.