Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 7., kedd 12:18   MTI-Eco

Vezsteséges lett a világ legnagyobb acélipari vállalata

A lanyha kereslet miatt veszteséget kellett elkönyvelnie az ArcelorMittal csoportnak a tavalyi negyedik negyedévben. A világ legnagyobb acélipari vállalata az első félévben már javulásra számít.

A társaság keddi közlése szerint adózás után egymilliárd dollár volt a veszteség október-decemberben az egy évvel korábbi 780 millió dolláros hiánnyal, illetve a harmadik negyedévi 659 milliós többlettel szemben. Eközben a bevétel hét százalékkal 22,5 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A veszteség elsősorban egyszeri tételeknek, egyebek mellett európai gyárbezárások költségeinek tulajdonítható.

A világ acéltermelésének 7 százalékát adó luxemburgi székhelyű vállalat vezetése arra számít, hogy a kiszállítások a tavalyi év elejének szintjére fognak visszatérni a következő hónapokban.

Hozzászólok
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
Pályázati hírek
hirdetés



Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek