Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez a barátság és a szolidaritás erős üzenete Nagy-Britanniának - jelentette ki Paolo Gentiloni olasz kormányfő. Theresa May brit miniszterelnök köszönetet mondott a támogatásért. Hangsúlyozta: fontos, hogy a G7-ek bizonyították elkötelezettségüket a terrorizmus elleni harcban - tudósított az MTI.

Az olasz miniszterelnök által ismertetett nyilatkozat szerint a terrorizmus és az erőszakos radikalizmus egyaránt sújtotta a G7-ket és a világ minden térségét országtól, nemzetiségtől vagy meggyőződéstől függetlenül. Ezért az ellene való fellépés továbbra is elsőrendű a G7-csoport számára.

A csúcstalálkozó résztvevői egységesen elkötelezettek az állampolgárok biztonsága, értékeik és életvitelük teljes mértékű megőrzése iránt - hangoztatta az állásfoglalás, amelyben az állam- és kormányfők hangsúlyozták, hogy lehető legerőteljesebben kívánnak fellépni a terroristák, valamint az őket támogatók azonosítására, megfékezésére és felelősségre vonására.

A 15 pontból álló dokumentum szerint magasabb szintre kívánják emelni a terrorizmus elleni küzdelmet, miután a manchesteri "brutális" merénylet rámutatott, hogy az erőfeszítések megkétszerezésére van szükség. Ezért a G7-ek kötelezettséget vállalnak a terrorista akciók megelőzésére.

A G7-ek felhívták a figyelmet arra is, hogy a terroristák "visszaélnek" az internettel, ami kezükben félelmetes eszközzé vált. Ezért felszólították az internet-szolgáltatókat és a közösségi oldalak működtetőit, hogy lépjenek fel a terrorista tartalmakkal szemben.

A világ vezető politikusai bejelentették, hogy a terrorizmus ellenes küzdelemről a G7-ek belügyminiszterei hamarosan újabb találkozót tartanak.

A klímapolitika is szóba került

Paolo Gentiloni a párizsi klímaegyezményről szólva közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök továbbra sem támogatja azt - írta az MTI. "Van egy nyitott kérdés, és ez az Egyesült Államok álláspontja a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatban. Mindenki más teljes támogatásáról biztosította a megállapodást". Biztosak vagyunk abban, hogy a hazai vitákat követően az Egyesült Államok is támogatni fogja az egyezményt - tette hozzá.

Angela Merkel német kancellár kijelentette: "világosan megmondtuk, hogy azt akarjuk, hogy az USA tartsa tiszteletben a párizsi klímaegyezményt, az amerikai fél azonban hangoztatta, hogy még nem döntött a kérdésben, és a döntést nem most hozza meg".

Theresa May szerint "kiváló" vita zajlott a klímaegyezményről, az amerikai fél tudja, mennyire fontos ez, és most mérlegel.
Az amerikai elnök gazdasági tanácsadója, Gary Cohn úgy fogalmazott, hogy Trump klímaváltozással kapcsolatos nézetei a G7-ekkel folytatott párbeszédet követően változóban vannak. Trumpnak változnak a nézetei. Azért jött ide, hogy tanuljon. Nézetei változóban vannak, ahogy annak történnie kell - mondta a tanácsadó.

"Végül azonban annak alapján fog dönteni, hogy mi szolgálja leginkább az Egyesült Államok érdekeit" - jelentette ki Cohn.

Az 1975-ben alakult G7-csoportnak Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Japán és Olaszország, továbbá az 1986-ban csatlakozott Kanada a tagja.