Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a szélsőjobboldali Finnek Pártja (korábbi nevük Igazi Finnek volt) a kormány ellen azt követelve, hogy adjon számot a Görögországnak nyújtott finn hitelek nagyságáról, továbbá számoljon be arról, hogy felkészült-e az eurózóna szétesésére - jelentette a Bloomberg. Alexander Stubb miniszterelnök azt válaszolta a felszólításra, hogy kormánya az adósságválság során a közös európai valuta védelme érdekében cselekedett.

A kormánykoalíció túlélte a bizalmatlansági indítványt. Az egy híján 200 fős parlamentben 97 képviselő támogatta a kormányt, míg 81-en kívánták a lemondását. A tartózkodók 9-en voltak 12 honatya nem vett részt a szavazáson. A meccs nem volt eleve lefutott, ugyanis Stubb a lehető legkisebb többséget tudhatja maga mögött: mindössze 101 képviselő támogatja a kormányt, akik 98 ellenzéki kollégájukkal néznek szembe.

Furkósbot

Az elemzők értékelése szerint a finnországi minikormányválság az első jele annak, hogy Észak-Európában a pártok egyfajta politikai fütykösként, furkósbotként használhatják egymás ellen a görög problémát. A január végén hatalomra került radikális baloldali Sziriza korábban az adósságok egy részének elengedését követelte, amit mostanra jelentős könnyítésre módosított. Mivel a kölcsönök túlnyomó részét közvetve vagy közvetlenül az eurótagállamok nyújtják minden változtatást ezek adófizetői bánnának.

Finnországban április 19-én választások lesznek, ezért az ellenzék a görög probléma reflektorfénybe helyezésében lehetőséget látott arra, hogy növelje a kormánnyal szembeni elégedettséget - véli Petri Koikkalainen politológus. Ez a színjáték már a választási előkészületek része.

Finnországban komoly hagyományai vannak a bizalmatlansági indítványok benyújtásának. Stubb koalíciója az elmúlt hónapokban a mostanival együtt hatot vészelt át. Elődje, Jyrki Katainen kormánya ellen 2011 és 2014 között 17 bizalmatlansági indítvány nyújtottak be. Sajtóértesülések szerint az ellenzéki Centrum Párt már készíti a következő beadványt az oktatás bizonyos kérdéseivel összefüggésben.