Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az osztrák politikai elit elindult azon az úton, amely idén ősszel előrehozott választásokhoz vezethet az országban. Az egy évvel előbbre kerülő szavazás egyértelmű nyertese a radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) lehet. A párt elnöke 2016 őszén kis különbséggel vesztette el az államfői posztért folytatott versenyt Európa-barát ellenfelével szemben - írta a Financial Times (FT).

Belecsapott a lecsóba

A belpolitikai válságot Reinhold Mitterlehner, az Osztrák Néppárt vezetője indította el, aki a hét közepén lemondott pártelnöki és kancellárhelyettesi posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy elege van a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíción belüli parttalan csatározásokból, továbbá át akarja adni helyét a pártján belül üstökösként emelkedő, 30 éves Sebastian Kurznak, aki egyben a kormány külügyminisztere is - írta a Politico.

Kurz - akit a párt a hét végén várhatóan elnökének választ - fiatalos lendülettel csapott bele a lecsóba: kijelentette, hogy nem látja értelmét a koalíciós kormányzás folytatásának, és helyénvalónak tartaná az előrehozott választásokat. Úgy tűnik, ezzel nem vállalt valami nagy kockázatot, mivel jelenleg ő Ausztria legnépszerűbb politikusa.

Elérkezettnek látják az időt

Az ország legnépszerűbb pártja viszont nem a Néppárt, hanem az FPÖ, amelyre a friss közvélemény-kutatások szerint a választók 30-35 százaléka szavazna, ha most vasárnap lennének a választások. Norbert Hofer (képünkön) a párt elnöke decemberben a szavazatok 47 százalékát kapta a szabálytalanságok miatt megismételt elnökválasztáson - emlékeztetett az FT.

Hofer elmondta a gazdasági lapnak, hogy pártja a bevándorlás problémájára fogja helyezni a hangsúlyt a választási kampányban. Emellett a gazdaság lomhaságára és a burjánzó bürokráciára fogják felhívni a szavazók figyelmét, illetve nem mellesleg arra, hogy az FPÖ - szemben a mérsékelt jobb- és baloldallal - egységes politikai erőként vezethetné Ausztriát.

Nem jelent semmit

A választás előrehozásával annak ellenére egyetért, hogy az év eddigi része nem hozott sikert a nacionalista politikai erőknek. Hollandiában alulmaradtak a parlamenti választáson, Franciaországban a FPÖ-höz közel álló Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen veszített az elnökválasztáson a független Emmanuel Macronnal szemben.

Minden ország más - fogalmazza meg legfőbb érvét. A Szabadságpárt folyamatosan növeli népszerűségét, és előbb-utóbb mindenképpen meg kellene történnie a választási megmérettetésnek. A siker titka nem nagy titok: Ausztriában 2015-ben és 2016-ban 130 ezer ember kért menedékjogot, ami a nagykoalíciós kormányt is arra késztette, hogy az ország szomszédaival együttműködve lezárja a balkáni bevándorlási útvonalat.

Mindennek tükrében elég szánalmasnak látszik a szociáldemokrata Christian Kern kancellár próbálkozása az előrehozott választások elkerülésére. Azt ajánlotta a mérsékelt jobboldalnak, hogy dolgozzanak ki "reformpartnerséget", hiszen az ő célja az, hogy tovább kormányozzon a konzervatívokkal együtt.